Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 4 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Két és fél év múlva lehet kötelező az italospalackok visszaváltása

  • 2020. november 26.
  • Andi

A palackok újrahasznosítását nem írják elő a kedden benyújtott törvénymódosításban, de betétdíj helyett lesz visszaváltási díj, és aki vállalja a fém-, műanyag és üvegpalackok visszaváltását, az mentesülhet a környezetvédelmi termékdíj alól is. A kormány már hét éve halogatja a döntést a kérdésben, most sem kapkodja el, mert az új szabályok majd csak 2023 közepén lépnek életbe. A Greenpeace a rendszer gyorsabb bevezetését és szigorúbb szabályokat szorgalmaz.

Kötelezővé válhat az italcsomagolások visszaváltása Magyarországon a kormány által a parlamentnek kedden benyújtott törvényjavaslata alapján. A javaslatban 2023. július 1-ét követően úgy módosítanák a környezetvédelemről szóló 1995-ös törvényt, hogy az abban szereplő 'betétdíj' kifejezést  'visszaváltási díj' kifejezésre cserélik, amit a termék forgalmazójának kell felszámítania a visszafogadás ösztönzésére. Ezen felül az italos csomagolások környezetvédelmi termékdíjáról szóló 2011-es törvényt is módosítják, úgy, hogy az ilyen díjak megfizetése alól mentesülnének azok a gyártók és forgalmazók, akik vállalják, hogy visszaváltásos rendszerben használják fel az adott csomagolóanyagokat.

A lépést üdvözölte a Greenpeace Magyarország környezetvédelmi szervezet, de arra is figyelmeztetett, hogy a visszaváltás lehetővé tétele önmagában nem elég, hanem elő kell írni a kötelező újrahasználatot és újratöltést, mert “ez jelentheti a valódi megoldást a pazarló és környezetszennyező eldobható kultúrával szemben”.

A Greenpeace szerint a kedden benyújtott javaslat nem rendezi elég gyorsan a kérdést, mivel a rendszer csak 2023 július 1-től lépne életbe. A környezetvédők ezzel szemben azt szorgalmazzák, hogy már 2022 január 1-től vezessék be, mivel addig is hatalmas mennyiségben kerülnek a lerakókba italosdobozok: például évente egymilliárd PET-palack, illetve az amúgy végtelenszer újrafelhasználható fémdobozoknak a kétharmada.

A Greenpeace szerint az emberek többsége is ezt szeretné, egy általuk megrendelt, november elején végzett reprezentatív felmérésből például kiderült, hogy a magyarok 85 százaléka támogatja a PET-palakok visszaválthatóságát, 86 százaléka szerint pedig 2026-ra már az italcsomagolások legalább 70 százalékának visszaválthatónak kellene lennie.

Az uniós irányelvek megvalósítását ígérő törvényjavaslat indoklásában elismerik, hogy az azokban kitűzött cél (2029-ig 90 százalékos visszagyűjtési arány) visszaváltási rendszer nélkül nem érhető el, ugyanakkor a javaslatban csak a csomagolások környezetvédelmi termékdíjáról szóló törvény módosítása vonatkozik az italospalackokra, illetve betétdíj helyett bevezetik a "visszaváltási díj" kifejezést. A hosszú javaslat emellett számos egyéb hulladékgazdálkodásra vonatkozó rendlekezést is tartalmaz, például, a kormányhivatalokhoz rendeli a hulladékgazdálkodási hatásköröket, elveszi az önkormányzatoktól a hulladégkazdálkodási feladatokat, vagy épp szigorítja az illegális hulladéklerakásra vonatkozó szankciókat.

A kormány évek óta halogatja a visszaváltással kapcsolatos döntést. Már hét éve, a második Orbán-kormány idején felvetődött, hogy kötelező betétdíjas rendszert vezessenek be az úgynevezett egyutas italcsomagolásokra – elsősorban a PET-palackokra – de később kiderült, hogy ezt abban a ciklusban már nem lépik meg, de a következőben sem lett belőle semmi, csak egy újabb nem megvalósult ötlet.

A kormány céljait idén februárban évértékelő beszédében vázoló Orbán Viktor miniszterelnök arról beszélt, hogy lehetővé teszik az üveg- és műanyag palackok, illetve fémdobozok visszaváltását, de betétdíjat nem említett, a mostani javaslatban is a visszaváltási díj elnevezés szerepel.

A HVG korábbi értesülései szerint nyáron még úgy tűnt, Áder János környezetvédelmi alapítványa sikerrel akadályozta meg, hogy koncesszióként osszák ki a baráti cégek számára az újrahasznosítás profittal kecsegtető lehetőségét, és piaci szereplők nyakába varrják az italospalackokra kiszabott betétdíjak újbóli bevezetésének 50 milliárd forintos költségét.

 

Forrás: HVG

A kép forrása: Pexels.com