Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 9 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Inspiráló Nulla Hulladék összejövetel Szófiában

  • 2015. június 30.
  • PKata

2015-ben is megrendezték az európai országok nulla hulladékos találkozóját, melyre ezúttal Szófiában került sor. A konferencia nemcsak az elmúlt egy év sikereinek ismertetésére volt remek alkalom, de a résztvevők megvitatták a szakterület nehézségeit és kihívásait is, valamint ezek megoldására közös stratégiákat, együttműködési lehetőségeket dolgoztak ki.

2015. június 5-9 között Bulgáriában, Szófiában megtartották az ezévi Zero Waste Europe találkozót, melyen szakértők, a terület támogatói és zw-aktivisták vettek részt, információkat, tapasztalatokat cseréltek és akcióprogramokat, valamint közös stratégiákat dolgoztak ki a jövőre nézve.

Opening Sofia

A konferenciát Ivelina Vasileva, a bolgár Környezetért és Vízügyért felelős miniszter nyitotta meg, majd őt követte Enzo Faviono (Elnök, ZWE Tudományos Bizottság), kiemelve, hogy nem szabad elfogadnunk azt az állítást, hogy létezik bármely dolog, mely nem újra felhasználható vagy újrahasznosítható. Joan Marc Simon (Zero Waste Europe, Igazgató) szerint a ZW lényege a helyes kérdésfelvetés, mely nem a problémák megoldására, hanem azok megelőzésére koncentrál. 

A konferencia első előadásai a közelmúlt sikertörténetei voltak:  először Szlovénia fővárosa, Ljubljana, az első Európai Zero Waste főváros és az olasz Containa régió mutatkozott be. Ezeket számos rövidebb előadás követte, mely regionális kezdeményezéseket és azok nehézségeit, sikereit ismertette. Volt köztük bolgár (egy zero waste farm létrehozásának kihívásai - wastenom.eu), francia (hogyan vált a ZW trendivé Franciaországban - https://www.zerowastefrance.org/) és spanyol (az egyutas csomagolási megoldások kiváltásáról és a jövőbeni lehetőségről, különös tekintettel a fémekre - http://www.residusiconsum.org). Magyarországot és a Humusz Szövetséget Urbán Csilla képviselte, aki bemutatta a szervezet nulla hulladékos eseményeit, valamint azt, hogy a jövőben milyen lépéseket terveznek Nulla Hulladék ügyben Magyarországon. 

Team_Sofia

A konferencia a második napon csoportos üléseken folytatódott, ahol azokat prioritásokat, kampányokat beszélték meg a résztvevők,  melyek elősegítik az európai Nulla Hulladék Hálózat fejlődését és növekedését. A ZWE találkozó zárónapja az összefoglalás jegyében telt. A konferenciát  Mariel Vilella zárta, aki kiemelte a zero waste kampány globális szintjeit, köztük a GAIA (nemzetközi hulladékégetés ellenes szervezet) munkáját. A konferencia remek lehetőséget biztosított arra, hogy a résztvevők kicserélhessék tapasztalataikat, stratégiákat alkossanak és összeurópai megmozdulásokat és együttműködéseket tervezzenek.

Forrás: http://www.zerowasteeurope.eu/2015/06/inspiring-and-powerful-zero-waste-...