Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 9 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ingyen szemeteltek somogyi politikusok

  • 2015. március 14.
  • névtelen (nem ellenőrzött)

Siófok — Ez ám a kicsinyesség: a szemétdíjat akarták megúszni somogyi politikusok. A siófoki székhelyű Siókom Kft. ugyanis mintegy 150 személy háztartási hulladékát ingyen szállította, s nem csak a cég dolgozóiét. A VIP-listások a cég megalakulása, vagyis 2014 eleje óta mentesülhettek a fizetés alól. – A cég új ügyvezetője jelezte, hogy a vállalkozásnál külön lista volt arról, kiknek nem kell fizetni, s ebben a körben a társulás településeinek tucatnyi közgyűlési képviselője, de polgármester és jegyző is szerepelt – mondta a Blikknek Lengyel Róbert, Siófok független polgármestere, aki a gazdasági társulás elnökeként feljelentést tett. – A szemétszállítási díj évi pár tízezer forint háztartásonként. A kiesett bevétel 3,5 millió forint, és az érintetteken be szeretném hajtani azt.

Forrás: m.blikk.hu