Így telt 2024

  • 2025. január 28.
  • Csilla

Mozgalmas év volt a 2024 (is) a Humusznál. Zöld Országos Találkozó, Nulla Hulladék Tanösvény túrák, gyerekfoglalkozások a Budapest Bike Maffia farmján, szervezetfejlesztés. Éves összefoglalónkban a konkrét projektek mellett a pénzügyi eredményekre is kitérünk, hogy valóban átlátható lehessen mindenki számára a szervezet működése. Végül pedig egy kis jövőbetekintés is lesz, hiszen a tervek szerint idén sem fogunk unatkozni!

Miből éltünk 2024-ben?

A bevételeink fő forrásait továbbra is a pályázatok, egyéb támogatások, a társadalmi vállalkozásunk és magánadományok jelentik. 2024-ben bevételek kb. 42,6 millió Ft-ot tettek ki (konkrét számokat majd a közhasznúsági jelentésben fogunk tudni prezentálni). A tavalyi év abból volt különleges, hogy elvállaltuk a minden évben megrendezésre kerülő Zöld Civil Országos Találkozó szervezését, így mint egy nagyobb projekt, sok erőforrást igényelt. A bevételünk harmada (13,5 millió Ft) lényegében a Zöld OT finanszírozására ment el (és nem is tudta teljes mértékben fedezni - főleg, ami a munkaórákat illeti). A regisztrációs díjak mellett 80%-ban támogatásokból valósult meg a rendezvény: központi finanszírozásból, céges és civil szervezetek támogatásából (ezúton is köszönjük, hogy hozzájárultak a rendezvény sikeréhez!)

2024-es bevételek megoszlása

 

A pályázatok jelentettek még nagyobb bevételi forrást, igaz, a képet itt az árnyalja, hogy egyik idei (2025-ös) projektünk támogatásának nagy része (9,5 millió Ft) 2024. decemberében érkezett meg a bankszámlánkra. A Magnet Bank KAP programja keretében a Budapest Bike Maffiával valósult meg egy közös programunk, ezen kívül nemzetközi hálózatokon keresztül (Zero Waste Europe, Break Free From Plastic) jutottunk hozzá forráshoz. Működésre a Nemzeti Együttműködési Alaptól és Újbuda Önkormányzatától kaptunk támogatást.

Társadalmi vállalkozásunkból származó bevételek is növekedtek. Ide számítunk minden olyan alaptevékenységet (oktatás, szemléletformálás, szakmai tanácsadás), amiből szabad felhasználású bevételünk keletkezik. A két éves szervezetfejlesztésünkön belül tavaly nagy hangsúlyt kapott ezen "lábunk" erősítése: erről bővebben lejjebb fogunk írni.

A támogatások (főként céges) kb. 60%-át a Magnet Bank Segítő Bankkártya Programjából származó adományok adták. A magánadományok száma is növekedett, köszönhetően lelkes, rendszeres adományozóinknak, illetve külön számítottuk, de az SZJA 1%-os felajánlásokért is nagyon hálásak vagyunk.

A bevételek megoszlásáról készítettünk egy külön kimutatást is, kiszedve a Zöld OT eredményeit, hogy jobb rálátást kapjunk a bevételi források megoszlására.

bevételek OT nélkül

 

Állandó kiadásaink a bér jellegű költségek (kb. 18 millió Ft), és a működéshez és a Humusz Ház fenntartásához kapcsolódó kiadások (kb. 5 millió Ft). Ezért is tartjuk fontosnak, hogy több olyan beszámítható bevételi forrásunk legyen, amelyek szabadon felhasználhatóak (és nem csak projekt alapúak), ezzel hozzájárulva a szervezet hosszú távú fenntartásához, fejlődéséhez. 

A Humusz fennmaradását már egyszerűen, bankkártyás fizetéssel is tudod támogatni, akár rendszeres jelleggel is!

 

donate         VAGY                       

 

 

Programjaink

A május 24-26. között Nagykovácsiben megrendezésre került Zöld Országos Találkozó valóban a legnagyobb eseményünk volt, amin közel 400 résztvevő vett részt. A civil szervezetek és magánszemélyek mellett a fenntarthatóság témája iránt elkötelezett vállalatok és önkormányzatok is megfordultak a három nap alatt a festői környezetben. 

Összefoglaló videónkat itt találjátok:

A Nulla Hulladék Tanösvényhez kapcsolódó projektünk keretében iskolás csoportokat fogadtunk, folytatódott a nyereményjátékunk az egyéni látogatók számára, illetve zöld városi sétával egybekötött vezetett túrákat is szerveztünk. A tanösvényre továbbra is fogadunk iskolai csoportokat, de vállalatoktól is érkeztek már hozzánk csapatok vezetett túrára.

NuHu Tanösvény vezetett túra

városi zöld séta

 Városi zöld séta keretében többek között ellátogattunk a Szatócska csomagolásmentes boltba

 

A Budapest Bike Maffia farmján több alkalommal tartottunk játékos edukációs foglalkozást az Age of Hope együttműködésével. A természetbarát kertészkedés, komposztálás volt a fő téma, így plüss komposztlakóink száma is megnövekedett.

Kertkaland

komposztlakók

 

A komplex környezeti nevelési programunk a tanévvel zárult, a mentorálásnak és a pedagógusok, diákok munkájának köszönhetően három iskolában is fantasztikus környezetvédelmi programok valósultak meg.

projektzárás Kürt Gimnáziumban

Projektzárás a Kürt Alapítványi Gimnázium újonnan elkészült kültéri "tantermében"

 

A Scale Impact általi szervezetfejlesztés is intenzíven zajlott, a Social Business Program keretében a társadalmi vállalkozásunk fejlesztése, hatékonyabbá tétele zajlott. A program záró eseménye egy Pitch volt, amire a Dumaszínházban került sor, és több civil szervezet mutatta be programját céges képviselők számára. A Good Impact rendezvényen pedig a LogIQka csapatépítő és edukációs játékunkkal jelentünk meg. Továbbra is játékos, szemléletformáló programjaink, előadásaink a legnépszerűbbek a megrendelőknek. 

Social Business Pitch

edukációs stand

 

Mindenképpen szeretnénk szót ejteni az önkéntes bázisunkról, akik nélkül nem tudnánk ilyen minőségben végezni tevékenységünket. 2024-ben összesen 907 munkaórával járultak hozzá a szervezet működéséhez!

kirándulás önkéntesekkel

 

Tervek 2025-re

Idén ünnepli 30. születésnapját a Humusz! Ennek méltó megünneplésére több tervünk is van, mindenképpen javasoljuk, hogy kövessétek eseményeinket. Ebben az évben is lesz több projektünk, a komposztálás témája kerül majd a középpontba. Lehet számítani képzésekre, illetve kora ősszel egy újabb Giiliszta Fesztiválra! Nyertünk támogatást vezetett tanösvény túrákra is, 20 iskolai csoportot fogunk tudni így ingyenesen fogadni. Edukációs játéktárunk is bővülni fog, hogy minél színesebb programokkal tudjunk rendezvényeken megjelenni.

Bővíteni tervezzük csapatunkat, kommunikációs és adományszervezési munkakörben keresünk teljes állású kollégát. Terveink szerint ugyanis a tevékenységeink láthatóságát is növelni szeretnénk amellett, hogy oktató, szemléletformáló tartalmakat osztunk meg veletek.

 

Tartsatok velünk idén is, legyen ez az év is Humuszban gazdag!