Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 12 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A települési hulladékgazdálkodás helyzete a válságban

  • 2012. október 04.
  • Axi

szemetdijSzövetségünk az Alapvető Jogok Biztosának felkérését örömmel fogadta, melynek eleget téve 2012. június 1-én, „A települési hulladékgazdálkodás helyzete a válságban” elnevezésű szakmai műhelybeszélgetés során előadást tartottunk.

A szakmai műhelybeszélgetésre, az Alapvető Jogok Biztosa Hivatalának Dísztermében (1051 Budapest, Nádor u. 22) került sor.

A Hivatalhoz évek óta folyamatosan érkeznek a panaszok a kötelező települési szilárd hulladékkezelési közszolgáltatás tárgykörében az ország valamennyi részéből – a panaszok jellemzően azzal a kérdéssel foglalkoznak, hogy indokolt-e, illetve mennyiben megengedhető a lakosság fizetési kötelezettséggel való terhelése. 

A Hivatal célja megvizsgálni azt, hogy a gazdasági-pénzügyi válság milyen problémákban jelenik meg a hulladékgazdálkodás – ezen belül is a települési szilárdhulladék-kezelési közszolgáltatás – terén, annak ellátását veszélyezteti-e, illetve miként tükröződik az abban résztvevők magatartásában? Illetve azt, hogy a fenti problémakörrel összefüggésben a Hivatalhoz beérkező panaszok, a konfliktusok jogalkotási, jogalkalmazási, illetve jogértelmezési, esetleg az intézményi rendszer nem megfelelősségére, vagy az érdek-motivációk hiányára vezethetők-e vissza mindezek?

A fent vázolt problémakör bizonyára sokakat foglalkoztat, az ezzel kapcsolatos javaslatainkról a konferenecián elhangzott előadásból és annak háttéranyagából tájékozódhatnak, melyet az alábbi linről tölthetnek le:

AZ ELŐADÁS LETÖLTHETŐ INNEN!

AZ ELŐADÁS HÁTTÉRANYAGA LETÖLTHETŐ INNEN!