A félremagyarázott kutatás – Az üvegpalack esete a mikroműanyagokkal
A francia egészségügyi hatóság (ANSES) tanulmánya nyomán felrobbant a világsajtó, így a magyar médiában is számos cikk született a megdöbbentő eredményről, miszerint több a mikroműanyag az üveges italokban, mint a műanyag palackokban – azonban a valóság ennél jóval árnyaltabb. A kérdés most az: mennyire szennyezett valójában az üvegből fogyasztott italunk, és mennyire az információ, amit erről kaptunk?
2025 nyarán jelent meg a Journal of Food Composition and Analysis szakfolyóiratban az a tanulmány, amely Franciaország-szerte vizsgálta az italok mikroműanyag-szennyezettségét. Az eredmények szerint az üvegpalackos italokban találták a legmagasabb mikroműanyag-szinteket, míg a műanyagpalackos és fémdobozos italokban lényegesen kevesebbet mértek. A hír pillanatok alatt bejárta a nemzetközi és a magyar sajtót is, a HVG Tech például A tudósokat is meglepte: 50-szer több a mikroműanyag az üveges italokban, mint a műanyag palackosokban címen szemlézte. A híradások sorra a megdöbbentő arányokat emelték ki, ám jellemzően nem tértek ki arra, hogy a tanulmány nem vizsgálta a 30 mikrométernél kisebb részecskéket, ahogy arra sem, hogy a mikroműanyagok forrása nem maga az üveg, hanem például a kupak belső tömítése vagy a festékbevonatok.
Közlemény vs. valóság
A francia ANSES (Élelmiszer-, Környezet-, Egészség- és Munkahelyi Biztonsági Ügynökség) 2025. június 20-án tette közzé azt a sajtóközleményét, amely szerint az üvegpalackos italok mikroműanyag-terhelése magasabb, mint más csomagolásoké. Ez az állítás azonban nem csak nem pontosan tükrözi a tudományos közlemény tartalmát, hanem kifejezetten félrevezető is. Maga a tanulmány ugyanis nem tett általános érvényű megállapításokat, emellett nem is vizsgálta a 30 mikrométernél kisebb részecskéket – pedig ezek az igazán veszélyesek, mivel sokkal könnyebben tudnak felszívódnak. Az üveg ráadásul inert anyag, tehát nem oldódik ki belőle semmilyen szennyezőanyag, pláne nem mikroműanyag. A talált részecskék többsége éppen ezért nem az üvegből, hanem a kapcsolódó komponensek, például a kupak, címke vagy ragasztóanyagból származnak.
A közlemény félreérthető üzenete – miszerint az üveg veszélyesebb lehet, mint a műanyag – komoly következményekkel járhat a fenntartható fogyasztási szokásokra nézve. A társadalmi percepciók torzulnak, ha a tudományos kommunikáció nem teljes, pláne, ha nem pontos. Valójában a PET-palackos italok literenként akár több százezer mikroműanyag-részecskét is tartalmazhatnak, amelyek közül a nanoműanyagok a legveszélyesebbek: bejuthatnak a sejtekbe, és akár gyulladást vagy hormonális zavarokat is okozhatnak. Ezzel szemben a most vizsgált üveges italokban mért szintek ennél alacsonyabbak voltak, és a forrás sem maga az üveg volt.
Öntsünk tiszta vizet az üvegpohárba
Az üveg – mind háztartási használatra, mind csomagolóanyagként – továbbra is a leginkább ajánlott választás, különösen akkor, ha újrahasználati rendszerekkel párosul. Ezzel szemben a műanyag termékekkel szembeni túlzott kitettség egyre jobban dokumentált egészségügyi kockázatokkal is jár, ideértve a gyulladásokat, endokrin zavarokat, termékenységi problémákat, daganatos betegségeket, illetve szív- és érrendszeri megbetegedéseket is. Mindezek miatt alapvető érdekünk, hogy radikálisan csökkentsük a műanyaghasználatot – beleértve az italcsomagolásokon található kupakok és kapszulák festékeiben lévő, marketingcélú, de funkcionálisan nem szükséges műanyagokat is.
A környezetvédelmi és egészségügyi szervezetek ezért felszólították az ANSES-t, hogy vizsgálja felül és pontosítsa kommunikációját. Júniusban megjelentetett első formájában ugyanis az ANSES közleménye félrevezető volt, és alááshatta az újrahasználati rendszerekbe vetett társadalmi bizalmat – különösen egy olyan időszakban, amikor Franciaország újraindítja az üvegpalackos csomagolások visszagyűjtését és újrafelhasználását célzó programját –, ezért a felszólítások hatására a szervezet módosította kommunikációját. A globális szinten zajló műanyagszennyezés-ellenes tárgyalások (mint például a 2025 augusztusi ENSZ-folyamat Genfben, vagy az ezt megelőző Nizzai Nyilatkozat) is azt hangsúlyozzák: a pontos, felelős tudományos kommunikáció fontosabb, mint valaha. A Nemzetközi Tudományos Koalíció is erre figyelmeztet: nemcsak környezetvédelmi, hanem egészségügyi szempontból is sürgető a műanyaghasználat visszaszorítása.
A szenzációhajhászás tehát nem segíti a tájékozott döntéshozatalt. Ahogyan az ANSES esete is mutatja, a mikroműanyagok problémája nemcsak fizikai szennyezés, hanem kommunikációs kihívás is, mert hiába számol be a sajtó a tanulmányról, ha a háttérinformációk elvesznek a figyelemfelkeltő címek mögött. Ha felelős fogyasztók akarunk lenni, nemcsak azt kell tudnunk, mi van a palackunkban – hanem azt is, honnan van az információ, amit róla kapunk.
Mi a Humusz Szövetségnél 30 éve vagyunk a pontos és hiteles tájékoztatás elkötelezett hívei. Támogasd te is munkánkat!
