Hétköznapi hős: Hulladékmentes életre buzdítja a tiniket a 12 éves Panni

  • 2020. november 19.
  • Enikő
A Tóth család háztartása szinte teljesen hulladékmentes, és a 12 éves Panni igyekszik erre másokat is ösztönözni. Instagram-oldalán számos ötlettel segíti követőit, hogy azok minél kevesebb szemetet termeljenek.

Panni néhány éve kezdett komolyabban foglalkozni a zero waste, vagyis a csomagolásmentes életmóddal.

 

– Anyukám öt évvel ezelőtt indította Háztartásom hulladék nélkül nevű honlapját, ahol ötleteket ad, hogyan is lehet egy családban csökkenteni a hulladék mennyiségét. Miután engem is ebben az életmódban neveltek, magától értetődő, hogy egyre komolyabban foglalkoztatott a dolog – mesélte a 12 éves Panni a Vasárnapi Borsnak a kezdetekről.

 

– Anya engedélyével én is létrehoztam egy zero waste Instagram-oldalt Panni_ZWT néven, hogy a korosztályomhoz is eljusson ez az üzenet. Így élni az elején a legnehezebb, aztán szép lassan rutinná válik. Lisztet, cukrot csomagolásmentes boltban vásárolunk, a tejet pedig egy közeli tejboltban szerezzük be, szigorúan saját edénybe.

 

Én a legnehezebben a csokinak és a gumicukornak tudok ellenállni, de szerencsére mindkettőre létezik elfogadható megoldás. Gumicukrot, ha tehetem kimérőset veszek, csokiból pedig csak papír csomagolásút. – mesélte mosolyogva a tinédzser.

 

Panni és családja mindig próbál felkészült lenni, hogy ne érhesse meglepetés. Fém evőeszközöket és poharakat pél­dául mindig visznek magukkal.

– Ha tudjuk, hogy elmegyünk valahová, mindig viszünk magunkkal olyan dolgokat, amiket lehet, hogy nem fogunk használni, de jó, ha nálunk vannak, hiszen bármikor szükség lehet rájuk. Ha véletlenül még sincs nálunk mondjuk evőeszköz, akkor addig keresünk, amíg nem találunk olyan éttermet, étkezdét, ahol fém evőeszközöket és üvegpoharakat használnak – osztotta meg Panni.

 

A tini egyébként az osztálytársainak is próbálja szimpatikussá varázsolni ezt az életmódot. Persze csak finoman.

Arra törekszem, hogy lássák a jó példát, de vigyázok, hogy ne legyen ez túl direkt. Például, hogy az én szendvicsemet Anya nem alufóliába és műanyag zacskóba csomagolja.

Általában meg is nézik mindig a dolgaimat és érdeklődőek. Az osztály nagy része már kulaccsal jár, szinte senkinél sem látok PET palackokat, aminek nagyon örülök. Én már kizárólag csapvizet iszom.

 

Mint a legtöbb fiatalnak, Panninak is van hobbija, és nála természetesen ez is környezetbarát.

– Nagyon szeretek biciklizni és igyekszünk is nagyon sokat tekerni a családdal. Mivel a város központjában élünk, mindent könnyen meg tudunk közelíteni bicajjal vagy sétálva. Az autót szinte sosem használjuk – magyarázta az elhivatott fiatal, aki azt is elárulta, amikor séta közben szemetet lát a földön, ha teheti, elviszi a legközelebbi szemetesig. Családjával a tisztító- és tisztálkodószereket is igyekeznek saját maguk előállítani, például házi készítésű szappant használnak.

 

Panni bár még csak 12 éves, határozott tervei vannak a jövőre nézve.

– Ha nagy leszek, lakberendezéssel és fotózással szeretnék foglalkozni – természetesen ezt is fenntarthatóan.

 

forrás: https://www.borsonline.hu/aktualis/hetkoznapi-hos-hulladekmentes-eletre-...