A hawaii tudósok váratlan felfedezése

  • 2018. december 12.
  • Abigail
Szerző: 

Új üvegházgáz-forrással gyarapodik szennyezett környezetünk vagy inkább a róluk szóló köztudat. A Hawaii Egyetem kutatói bebizonyították, hogy az általunk eldobott, tengerekbe kerülő műanyagszemét a lebomlása során légszennyezést okoz.

 

   

Maguk a hawaii tudósok is „váratlan felfedezésnek” nevezték a tényt, hogy műszeres mérésekkel kimutatták: plasztikszemetünk is ÜHG-forrás. És a szennyező gázokat az általunk szinte mindennap használt, szokványos plasztiktárgyak bocsátják ki, ahogy lebomlanak – italospalackok, ételhordók, műanyag evőeszközök.

    A műanyageszközök tömegtermelése az 1950-es években kezdődött, és jelenleg olyan tempóval használjuk el ezeket a kőolajszármazékokból gyártott, eldobható tárgyakat, hogy a plasztikgyártás volumene a következő húsz évben várhatóan a jelenlegi duplájára nő. Hacsak nem teszünk valamit, és nem váltjuk ki a mesterséges műanyagot bioplasztikkal vagy más matériákkal.

   A Hawaii Egyetem Óceáni és Földtani Intézetének (SOEST) kutatói a leggyakrabban használt műanyagfajtákat tanulmányozták, például a polikarbonátokat, polietilén-terefalátot, polisztirént, a nagy sűrűségű és alacsony sűrűségű polietilént. Ezeket az anyagokat egy sor termék gyártásánál használják, többek között ételcsomagolásba, kelmékbe, építőipari anyagokba is beépítik. A polietilén a bevásárlószatyrok legfőbb alapanyaga, és a legnagyobb mennyiségben eldobott műanyag is egyben.

Mint kiderült, mindegyik jelentős ÜHG-kibocsátó.

 

Műanyag + napfény = légszennyezés

 

   Amikor ezek a matériák elkezdenek lebomlani a környezeti hatásoknak köszönhetően, metánt és etilént bocsátanak ki magukból a folyamat közben. (Utóbbi a Wikipedia definíciója szerint „az alkének legegyszerűbb képviselője, telítetlen szénhidrogén. Színtelen, kormozó lánggal égő gáz”.)

   Amint a 212 napig tartó vizsgálatból kiderült, az alacsony sűrűségű polietilénnek akár érintetlen, korábban semmire nem használt pelletjeit, akár a már használt és eldobott darabjait nézték, melyek az óceánban hömpölyögtek, mindkettőnél egyaránt mértek üvegházgáz-emissziót. Sőt a kibocsátott gázok mértéke nőtt, ha a polietilént napfény érte.

A tudósok azzal indokolták a kibocsátás növekedését, hogy az eldobott műanyagon kicsiny repedések, apró gödrök keletkeznek, s ez növeli a napsütésnek, valamint a fotokémiai bomlásnak kitett felületet. Az alacsony sűrűségű polietilén sokkal könnyebben töredezik, mint a nagyobb sűrűségű. Ebből ered a mikroplasztik-szennyezés is: az összetöredezett és sokszor színes műanyagdarabokat tápláléknak nézik a halak és a tengereknél élő madarak, elfogyasztják őket, plasztikkal terhelt májukat és belső szerveiket pedig mi esszük meg – így kerül be a táplálékláncba a mikroplasztik. (Az ivóvizünkben levő, a kimosott ruháinkból a vizekber került műanyag-mikrorostok is a testünkben végzik, ha szűretlen csapvizet iszunk.)

  A hawaii tudósok nem vállalkoztak arra, hogy megbecsüljék, az óceánokba és a szárazföldi ökoszisztémákba került műanyagszemét összesen mekkora ÜHG-kibocsátást jelenthet a globális karbonbüdzsére nézve, de azt hangsúlyozzák, hogy ez nincs bekalkulálva az emberiség emissziójába, és sajnos jelentős mennyiség lehet.

 

forrás: zip.hu