Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 9 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A földhajó fedélzetén: önfenntartó épületek szemétből

  • 2016. január 04.
  • Abigail
Szerző: 
Abigail

Mike Reynolds építész, az Earthship technológia kidolgozójának szavaival élve: "...az Earthship a fenntartható tervezés és kivitelezés összegzésének tekinthető. A környezettudatos életmód minden egyes eleme helyet kap ebben az ügyes épületben." Azt pedig nem mondhatjuk, hogy Mike Reynolds csak úgy dobálózik ilyen mondatokkal. Ha valaki komolyan veszi a fenntartható építészetet, akkor az ő.

A "Garbage Warrior"-ként is emlegetett Reynolds 1970 óta foglalkozik ezzel az alternatív építési technológiával, melynek lényege, hogy a ház építése és használata során a lehető legkevésbé legyünk kiszolgáltatva a központosított forrásoknak. A házat tekinthetjük egy hajónak, amelynek a szárazföldtől - és ezzel együtt az infrastruktúrától - elvágva is komfortot kell nyújtania az utasai számára. Ilyen autonóm működésre rendezkedtek be ezek az épületek, mind a felhasznált építőanyagok, mind az alkalmazott gépészeti megoldások tekintetében. Ez amellett, hogy lakóinak a lehető legnagyobb önállóságot nyújtja, a környezetünket sújtó, emberiség generálta problémákra is megoldást keres. Reynolds a tervezési alapelvek közé sorolja a házhoz tartozó kert kialakítását is, melyben a lakók megtermelhetik saját fogyasztásra szánt biozöldségeiket, így szinte totális autonómiában élhetnek.

Évente mintegy 250 millió darab használt gumiabroncs termelődik, melynek alig 50 százalékát tudják újrahasznosítani. Ha az autógumikat és a hasonlóan nem lebomló, feleslegessé vált anyagokat valamilyen módon a saját céljainkra tudjuk használni, máris segítettünk a környezetünkön. Az Earthshipeknél felhasznált építőanyag ezért nagyrészt szemét és az építés helyén kitermelt föld: a tartófalak földdel döngölt autógumiból, a belső falak pedig (némi kötőanyag hozzáadásával) konzervdobozokból és üvegekből épülnek fel. Az így kapott falaknak nem kell feltétlenül egyenesnek lenniük, hanem szabadon görbülhetnek, amerre az építtető szeretné. Ennek köszönhető az az organikus alaprajz, amely sok Earthshipre jellemző. Az anyagok és az építési technológiák egyszerűsége miatt pedig az építő és az építtető személye általában megegyezik. Ezek a házak kalákában épülnek, ahol bárkiből lehet kőműves.

 Nehéz elképzelni, de az alternatív módszerek nem feltétlenül igényelnek a lakóktól alternatív életmódot.

forrás: ecowatch.com



Az Earthship talán legnagyobb előnye önfenntartó működésében rejlik: a mód, ahogyan előállítja a vizet és az elektromos áramot, és ahogyan megoldja a belső tér klimatizálásának problémáját. Nehéz elképzelni, de az alternatív módszerek nem feltétlenül igényelnek a lakóktól alternatív életmódot. Az elektromos rendszer ugyanúgy tudja működtetni a számítógépet, a tévét, a hifit, a háztartási gépeket és a világítótesteket, ahogyan egy átlagos háztartásban. A tetőn elhelyezett és megfelelően tájolt napelemek, és a ház közelében elhelyezett kis szélerőművek egyenáramot termelnek, mely akkumulátorokban tárolódik, és a konnektorokba jut, miután a transzformátor váltóárammá alakítja.

A vízellátás megoldása talán a legbonyolultabb rendszer az Earthshipben. Úgy tervezték ugyanis, hogy a környezetéből gyűjtse és használja a vizet, anélkül, hogy a városi vízszolgáltatás igénybevételére szorulna. A vizet a tetőn kialakított gyűjtő segítségével az esőből és hóból nyeri, ami egy szűrőn keresztül a ciszternába folyik. A ciszternában tárolt vízből egy organikus szűrő panel segítségével kiszűrik a szennyeződéseket, így téve alkalmassá azt emberi fogyasztásra. A már használt és ivásra alkalmatlan víz az úgynevezett szürke víz, melyet (tisztítás után) például a WC öblítésére használnak. Ez a tisztítás egy többlépcsős szűrési eljárást jelent, mely egyaránt alkalmaz kémiai, biológiai és fizikai öntisztulási és szűrési folyamatokat. A szennyvizet egy betontartályban tárolják, melyben a nap melegének hatására öntisztuló folyamatok indulnak el, az így ártalmatlanná tett vizet pedig növények öntözésére használják.

Az Earthship fűtése nagyrészt passzív módon történik, ami a külső falak rendkívül jó hőtároló képességén kívül az északi oldal földbe süllyesztésével (vagy földtakarással) és a déli homlokzat teljes üvegezésével oldanak meg. Ez az üvegfelület általában teljesen egyenes és a téli nap sugaraira merőleges. Így biztosítja, hogy a hideg évszakban a lehető legtöbb fény és meleg jusson a lakásba, a nyári nap viszont jóval kisebb szögben esik rá. Mivel ez a rendszer az USA Egyenlítőhöz közelebb fekvő területeire lett kialakítva, az európai házakban télen valamilyen kiegészítő fűtésre van szükség. Erre tökéletesen megfelelnek a már nálunk is

ismert geotermikus vagy levegő-víz kazánok, esetleg pellet kazánok. 

A kép forrása: trueactivist.com


Az első Earthshipek Új-Mexikóban épültek, sokszor a sivatag közepén, de bizonyos változtatásokkal bármilyen éghajlatra alkalmazhatóak. Az első európai ház 2007-ben épült Normandiában, ahol az építkezés során egy új-mexikói építőbrigád és maga Reynolds is segédkezett. Azóta épültek Earthshipek Angliában, Skóciában, Hollandiában és Spanyolországban is. Ezek nagy része kibérelhető egy éjszakára, vagy akár több napra is, és szinte mindegyik látogatható. Ez is fontos része annak az oktató tevékenységnek, amit a Reynolds alapította Earthship Biotecture folytat. Az alternatív építési technológiák szélesebb körű megismertetését tűzték ki célul, melyet épületlátogatások, előadások, tanfolyamok és gyakornoki program segítségével igyekeznek elérni. A program egy hónapja során a gyakornokok egy Earthship építésében vesznek részt Új-Mexikóban, amely során az összes fontos technológiát megtanulhatják. A gyakornoki program népszerűségét mutatja, hogy az idei turnusok egészen júliusig már beteltek.

Az Earthshipek esztétikájáról ugyan lehetne vitatkozni, valamint az is elgondolkodtató, hogy bizonyos szerkezetek hogyan felelnének meg az építési előírásoknak, de érdemes inkább a mindezek mögött rejlő ideológiát vizsgálni. Olyan korban élünk, amikor minden, a környezettudatosság felé mutató újítás üdvözlendő, miért ítélnénk el tehát éppen ezt. Amikor valaki Earthshipet épít magának, automatikusan egy, az egész világot behálózó közösség tagjává válik, mely közösség a maga alternatív módján küzd környezetünk rombolásának lelassításáért.

 


forrás: hg.hu