Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 4 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Félrevezető MTI hír az illatos úti vegyianyag-raktárról

  • 2015. október 06.
  • Abigail
Szerző: 

Az MTI által vasárnap kiadott hír szerint a szennyezés nem éri el a határértéket – ehhez képest mást mondanak a laboratóriumi eredmények.

Kezdjük egy idézettel az MTI október 4-én, vasárnap kiadott híréből: „Ütemterv szerint halad az Illatos úti vegyianyag-raktár kiürítése, a szakemberek folyamatos mérései szerint minden adat a megengedett határértéken belül van - tájékoztatta a IX. kerületi önkormányzat vasárnap az MTI-t.
    Április 28-án mutatták ki előzetes laboreredmények, hogy a Budapesti Vegyiművek területén különböző veszélyes anyagok jelenléte a talajban megközelíti az egészségügyi határértéket. Azonnali helyszíni vizsgálatot követően mintegy 110 tonna veszélyes hulladékot szállítottak el a területről.”

A Wessling Hungary Kft. akkredidált laboratóriuma által augusztus 17-én kiadott szakértői véleménye, amely elérhető a Ferencvárosi Önkormányzat honlapján ellentmond a fenti soroknak. „A talajban 3 ponton (F1, F2, F3) került kimutatásra "B"szennyezettségi határértéket meghaladó szennyezőanyag koncentráció. Az F1 és az F2 mintákban kis mértékű DDT határérték túllépés volt kimutatható, mely valószínűleg a Budapesti Vegyiművekben korábban zajló gyártásból származhat. (…)
Talajvíz esetében az F2, Kutyatelep (F3), F4 pontokon volt kimutatható "B" szennyezettségi határértéket meghaladó szennyező anyag koncentráció. Az F2 és F4-es pontokon kis méretű DDT határérték túllépést mutattunk ki. Az F2-es mintában ezen túlmenősen egyes PAH típusú vegyületek lépték át a vonatkozó szennyezettségi határértéket. A Kutyatelepi mintában (mely gyakorlatilag a Budapesti Vegyiművek felszín alatti vízszennyezéséből származó minta) a többi felszín alatti vízmintához képest nagyságrendekkel nagyobb és összetételét tekintve eltérő szennyezéseket mutattunk ki” - írják a szakvélemény összefoglalójában, a 31. oldalon. A szakvéleményben található táblázat szerint a legutóbbi mintában például benzolból a határérték 7300-szorosa, xilolokból a határérték 60-szorosa található a kutyatelep alatti talajvízben.

Szerencsére a „a vizsgált lakosság által érintett területek felé a szennyezés a felszín alatti vízzel nem terjed. Ezt a vizsgálati eredmények is megerősítették.” Több felszín alatti mintában is kimutattak DDT-t, ami valószínűleg a Budapesti Vegyiművek korábbi működése során kiporzással került a talajba. „A talajban és felszín alatti vízben kimutatott PAH és DDT, valamint annak bomlástermékei miatt az érintett területeken kerülendők a talaj és a felszín alatti víz intenzív használatával járó tevékenységek, mint a kiskerti növénytermesztés, játszótér, locsolás vagy egyéb felszín alatti vízkivétel” - zárja a jelentését a Wessling.

Ferencváros Önkormányzata jelenleg Fideszes irányítású. Talán ez is közrejátszott abban, hogy a kormány befolyása alatt tevékenykedő MTI igyekszik jobb színben feltüntetni a polgármesteri hivatalt. A magyarországi média nagy többsége az MTI híreit használja a lakosság tájékoztatására, hiszen ingyenesen hozzáférhető. Az MTI díjmentessé tétele is közrejátszott abban, hogy 2011 májusában megszűnt a konkurens Független Hírügynökség.

Az MTI-közlemény  teljes szövege:

"Illatos út - Önkormányzat: terv szerint halad a vegyianyag-raktár kiürítése
    Budapest, 2015. október 4., vasárnap (MTI) - Ütemterv szerint halad az Illatos úti vegyianyag-raktár kiürítése, a szakemberek folyamatos mérései szerint minden adat a megengedett határértéken belül van - tájékoztatta a IX. kerületi önkormányzat vasárnap az MTI-t.
    Április 28-án mutatták ki előzetes laboreredmények, hogy a Budapesti Vegyiművek területén különböző veszélyes anyagok jelenléte a talajban megközelíti az egészségügyi határértéket. Azonnali helyszíni vizsgálatot követően mintegy 110 tonna veszélyes hulladékot szállítottak el a területről.
    A ferencvárosi önkormányzat közlése szerint augusztusban talaj, valamint a felszín alatti és a felszíni vizek állapotát tanúsító vizsgálatokat végeztettek a környező lakótelepeken, s annak eredménye szerint akut beavatkozást, azonnali óvintézkedést igénylő szennyezést nem mutattak ki.
    A közleményben idézték Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízottat, akinek tájékoztatása szerint a Budapesti Vegyiművek egykori telephelyén eredetileg tárolt 2300 tonna anyagból már 1300-at elszállítottak, nagyobb részük Dorogra, a speciális hulladékmegsemmisítőbe került. A munkákkal jövő év elejére végeznek.
    A IX. kerület képviselő-testülete hétfőn rendkívüli ülésen vitatja meg az eddigi lépéseket és határozza meg a jövőbeli teendőket. Jelezték: az önkormányzat minden rendelkezésre álló eszközzel támogatja a szennyezett terület kármentesítését, a lakókörnyezetben elvégzendő kockázatfelmérést, a környezeti és humán egészségügyi kockázatok megállapítását.
    A kerület a Ferencvárosban és környező városrészekben élők megnyugtatása érdekében folyamatos tájékoztatást ad az ügy állásáról, az elrendelt intézkedésekről és kapcsolatot tart a szakhatóságokkal.

Itt érhető el a Ferencvárosi Önkormányzat által a mai napon kiadott közlemény.

Itt pedig a Greenpeace közleménye olvasható.

 

forrás: greenfo.hu