Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 3 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Felfoghatatlan számú mikroműanyag vesz körbe minket

  • 2020. október 20.
  • Enikő
Egy év alatt, csak Kaliforniában több mikroműanyag kerül a környezetbe, mint amennyi csillag a galaxisunkban van – állítja a The Guardian által ismertetett tanulmány. A szinte láthatatlan szennyező szálakról még senki sem tudja pontosan, miként hatnak az élő szervezetekre.

Tavaly négyezer tonna mikroműanyag került a környezetbe az egyesült államokbeli Kaliforniában, ez azt jelenti, hogy mintegy 13,3 kvadrillió (13,3x1024) darab apró, szinte láthatatlan műanyagdarab vált az emberek ruháiról, illetve egyéb tárgyairól.

 

A mikroműanyagok a szennyvízzel könnyen bejutnak a folyókba és a tengerekbe – olvasható a tanulmányban. A szerzők szerint ez azt jelenti, hogy csak az USA egyik tagállamában 130 ezerszer annyi mikroműanyag darab keletkezik, mint ahány csillag világít a Tejúton, azaz a galaxisunkban.

 

Míg a környezetszennyezés szempontjából sokkal látványosabbak a műanyagpalackok, szatyrok, a mikroműanyagok mindenhova eljutnak: egy, a közelmúltban közzétett tanulmány szerint az Atlanti-óceán közepén fogott mélytengeri halak 73 százalékának gyomrában is találtak mikroműanyagokat. E kis darabkák elsősorban a ruhák fel-, illetve levételekor, valamint a mosás során szakadnak le: egy átlagos mosás alkalmával akár 700 ezer műanyagszál is a vízbe kerülhet.

 

„A korábban gondoltnál jóval nagyobb számban jutnak a környezetbe a mikroműanyagok, és az emberek aggódnak a hosszútávú környezeti és egészségi hatások miatt” – idézte a The Guardian a tanulmány egyik szerzőjét. Az emberekre gyakorolt hatás egyelőre ismeretlen, a tudósok szerint egy ember évente átlagosan 5800 mikroműanyag darabot nyel le valamilyen úton-módon: ételben, italban, illetve belélegezve.

 

forrás: https://hvg.hu/zhvg/20201017_Felfoghatatlan_szamu_mikromuanyag_vesz_korb...