Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 11 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

„Égigérő tanterem” pályázat

  • 2014. február 21.
  • Ressinka Agnes

A Környezet- és Természetvédelmi Oktatóközpontok Országos Szövetsége (KOKOSZ) és konzorciumi partnere a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) támogatásban részesült a Svájci-Magyar Együttműködési Program 4. prioritási területének pályázati felhívásán „Égigérő tanterem” című, SH/4/10 azonosítószámú pályázatával.

A szervezetek  a középiskolás korosztály számára kampányt hirdetnek 5 régióban a Natura 2000 témakör feldolgozásával a következő megosztásban:
2014 észak-alföldi és észak-magyarországi régió
2015 dél-alföldi, dél-dunántúli és nyugat-dunántúli régiók

A kampány célja: a projekt fő célkitűzéséihez kapcsolódva

•    A közoktatási intézmények használóinak, a családoknak és döntéshozóknak szemléletformálása,
•    Környezettudatosságának, környezet-etikájának fejlesztése,
•    Amelyek megalapozzák és továbbfejlesztik a fenntartható életmód és viselkedés minták elsajátítását,
•    Gyakorlatba való átültetését,
•    A Natura 2000-s területek bemutatását, népszerűsítését.
A kampány keretében a benevező csapatoknak többféle tevékenységben kell részt venniük, amelyeket az útmutatóban részletezünk: kiállítási anyagok készítése, a beküldött alkotások bemutatása egy kiállításon (május vége, június eleje),akadályverseny.

Nevezés:
•    Tetszőleges létszámú csapatok a középiskolák 9-11. évfolyamairól, akiket az akadályversenyen egy háromfős csoport képvisel a felkészítő tanárral
•    Nevezési díj nincs
•    Nevezési határidő: február 21. péntek
•    A regisztrációs lapot kitöltve elektronikusan a következő címre kérjük visszajuttatni:  [email protected]
•    A verseny menete, a regisztrációs lap és a felkészülés anyagai megtekinthetők: www. kokosz.hu


Jutalmazás:
•    Minden régióban az első három helyezett könyvjutalmat kap
•    Az érintett régiókból összesen öt csapat tanulói és felkészítő tanárai 5 napos táborozáson vehetnek részt a Szatmár-Beregi Natúrpark, Szatmár-Beregi Tájvédelmi Körzet területén


Útmutató

Tevékenységek:

1.   Kiállítási anyag készítése
•    Egy kötelező (poszter és kérdőíves felmérés) és egy szabadon választott kiállítási vagy kampány anyag készítése a környezetükben lévő Natura 2000-es területekről, amelyben bemutatják, hogy hogyan valósulnak meg a Natura 2000 céljai a kiválasztott területen (fajok, azok védelme, gazdálkodás, stb).
•     Az anyagok különböző módszerekkel készülhetnek (kisfilm, rajzok, számítógépes grafikák, modellek, fotómontázs a fajokról, a területről nem környezetkárosító módon összeállított gyűjtemény, Ppt, stb.).  
•    A lakosság vagy a diákok körében végzett kérdőíves felmérés a Natura 2000 területek fontosságáról és a természetvédelmi értékeiről
•    Poszter: tartalmazzon fotókat, szöveges információkat, kérdőíves felmérés kiértékelését és számítógépes elemeket. Javasolt szoftver: Publisher.
•    A poszterek részét képezik egy országos vándorkiállításnak.
•    A diákoknak az általuk elkészített művek segítségével figyelemfelhívó kampányt kell lefolytatniuk az iskola székhelyén. A kampány megvalósítása során meg kell szólítaniuk a lakosságot, felhívni a figyelmet a Natura 2000 területek fontosságára és a természetvédelmi értékeire.
•    A kisfilmet, a Ppt, a posztert és más elektronikus alkotásokat, kérjük, küldjék el e-mailben:    [email protected]
•    Többi alkotásról egy-egy fotót kérünk a lenti határidőig, az előzetes elbíráláshoz.
•   A beküldési határidő: április 25.
•    A beküldött anyagok alapján az első tíz csapat kerül be a régiós döntőbe, azaz az akadályversenyre.

2.   A beküldött alkotások bemutatása egy kiállításon
•    A beküldött posztereket nyomdai úton előállítjuk és a kiállítás helyszínére szállítjuk.
•    A kiállítás jól megközelíthető helyszínét és idejét a beküldött anyagok beérkezése után jelöljük ki a csapatok területi elhelyezkedése alapján. Május 15-ig a csapatok részletese tájékoztatást kapnak.
•    A csapatok a poszterüket és egyéb anyagaikat 5 percben szóban mutatják be

3.   Akadályverseny
•    A kiállítás helyszínen kerül sor az akadályversenyre is, melynek első állomását a kiállítás adja.
•    Az akadályokat forgószínpadszerűen a kiválasztott település megfelelő helyszínein keresik fel a csapatok.


JELENTKEZÉSI LAP.doc

A felkészüléshez ajánlott segédletek:


Natura 2000 honlapok
HIVATALOS: jogszabály, helyrajzi számok, publikációk, MME projektjei: http://www.natura.2000.hu/hu
Wikipedia: http://hu.wikipedia.org/wiki/Natura_2000
Természetvédelem: http://www.termeszetvedelem.hu/?pg=menu_2090
GYIK: http://www.termeszetvedelem.hu/_user/browser/File/Natura2000/Natura2000_...
Helyrajzi számok: http://www.kvvm.hu/index.php?pid=11&sid=11&hid=890

Oktatóanyagok    
Alap élőhelytípusok poszterei: http://www.mme.hu/letoltheto_anyagok
Dióhéjban a NATURA 2000 hálózatról. A Természet legyen veled!-általános szórólap  http://www.mme.hu/letoltheto_anyagok
Natura 2000. A természet legyen veled – pedagógus füzet: http://www.mme.hu/letoltheto_anyagok

 

Az akadályverseny  várható feladatai:
•    Fajfelismerés fotókról
•    Térképes feladat
•    Totó
•    Rejtvény (A természet legyen veled Natura 2000 sudoku)
•    Interjúk készítése vándorkiállítást megtekintő látogatókkal
•    Gazdálkodási módszerek a Natura 2000-es területeken (odúk felismerése, megfelelő fajok hozzárendelése)
•    Környezet-és természetvédelmi hazai és nemzetközi szervezetek, egyezmények

Az akadályversenyek területén az MME ismeretterjesztő standdal várja az érdeklődőket a gyakorlati madárvédelem eszközeinek, módszereinek bemutatásával.