Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 4 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Bevásárló közösségként indultak, de az egész gazdaságot megváltoztatnák

  • 2019. október 29.
  • PKata

2012-ben baráti beszélgetésekből nőtt ki a bevásárló közösség ötlete: Nyíregyházán ekkor indult egy beszélgetéssorozat, amely Zalatnay László elmondása szerint a helyi kulturális kreatívokat célozta. Azt a réteget, amelyik egyetlen politikai táborba se tud betagozódni, de közben aktívak, szociálisan érzékenyek, és sokan közülük egyedül érzik magukat. Hamar kiderült, hogy ez a felhívás sokakat megszólított, találkozóról találkozóra egyre többen lettek. A beszélgetéseken folyamatosan dobtak be új témákat, és pár találkozó után kiderült, hogy az élelmiszer volt az a kérdés, ami mindenkit foglalkoztatott. Innen már csak egy lépés volt a bevásárló közösség ötletének felvetése. 

 ”Amikor helyben összeállnak emberek és elkezdenek közösen kitalálni valamit, akkor rengeteg kihasználatlan kapacitás és erőforrás tud megmozdulni” – meséli a kezdeti időszakról Zalatnay. Az első öt-hat hűtőszerkényt például mind úgy szerezték, hogy valaki felkínálta a már nem használt eszközét, és ugyanígy, ingatlanokhoz is többször felajánlások révén jutottak. A Kosárnak ugyanis viszonylag gyakran van szüksége új központra, a folyamatos növekedés miatt gyorsan kinövik az aktuális helyüket. Most egy bezárt kisebb ABC-t bérelnek, és bár csak áprilisban költöztek ide, már ez is kezd kicsi lenni. 

A Kosárba jelenleg 40-60 termelő szállít be, a szám szezonálisan változik. Induláskor még a Kosár önkéntesei keresték meg a termelőket a piacon, de most már jellemzően a termelők jelentkeznek. Nem is tudnak mindenkit bevenni, új hely csak akkor nyílik, ha valamelyik termék épp hiánycikk. Mint Zalatnay meséli, kezdetben voltak ugyan termelők, akik rögtön értették, hogy miről van szó, és lelkesen belevágtak, de sokan gyanakvóak voltak. Volt, aki az együttműködés szótól lett ideges, mert korábban többször vágták már át együttműködési lehetőséget ígérve. 

„Sok szélhámosság történt már a magyar mezőgazdaságban, és a termelőknek nincs érdekképviseletük, azt gondolják, hogy egymás ellen kell küzdeniük, pedig valójában ők nem egymás konkurenciái” 

– mondja erről Zalatnay, aki arról is beszélt, hogy a hat évnyi közös munkának hála ma már a termelők között vannak, akik kifejezetten büszkék rá, hogy a Kosár beszállítói. Nyíregyháza 117 ezer lakosából a Kosár jelenleg nagyjából 150-170 családot lát el élelmiszerrel, ez még nem az a szint, amikor egy termelő csak ebből meg tudna élni, így a legtöbben járnak piacokra is árusítani. De olyan termelő már akad, akinek a Kosár lett a fő bevételi forrása, ahogy olyan is, akinek régen más munkát is kellett vállalnia a mezőgazdaság mellett, míg ma már főállású gazda lehet.  

A hűség az alapja

A Kosár központi eleme egy webshop, ahova a termelők maguk tölthetik fel, mit kínálnak éppen, a vásárlók pedig szerda éjfélig kiválaszthatják, hogy mire van szükségük. Csütörtökön a termelők megkapják a rendelést, péntek délelőtt pedig leszállítják a Kosár központjába. A Kosár önkéntesei átveszik a termékeket a nyugtákkal együtt, és ezt már ők adják tovább a vásárlóknak, akik délután kettő és hat között érkeznek. Lényeges elem, hogy a Kosár önkéntesei nem veszik meg a termékeket a termelőktől, hiszen akkor odalenne az őstermelőknek járó áfamentesség, csupán átveszik azokat, ennek kereteit a honlapjukon elérhető szerződések biztosítják. 

Egy átlagos pénteken 15-18 önkéntes segíti a Kosár munkáját, és mint Zalatnay fogalmazott, ez a legnagyobb támogatás, amit kaphatnak: hogy évek óta számos ember ingyen biztosítja a munkaidejét a projekt számára. Mint mesélte, nagyon jó önkéntes csapatuk jött össze, vannak köztünk nyugdíjasok, de aktív korúak is, cégvezetők, gazdálkodók és vállalkozók, akik tudják úgy alakítani a munkaidejüket, hogy péntekenként ráérjenek. 

 

A teljes cikk a 444.hu oldalon olvasható. Olvassátok el, érdemes!!!