Az EU beintett a zöldre festésnek

  • 2024. január 19.
  • kovacseszter

Nagy többséggel, 593 szavazattal, 21 ellenszavazattal és 14 tartózkodás mellett fogadta el az Európai Parlament azt az irányelvet, amely nagyobb védelmet hivatott biztosítani a fogyasztóknak a megtévesztő üzleti gyakorlatokkal szemben. Az új szabályok értelmében ugyanis az EU-n belül ilyennek minősül, ezért tiltott lesz az úgynevezett zöldre festés, valamint a termékek hasznos élettartamának tervezett szándékos lerövidítése.

A legfontosabb, hogy csak azok használhatják majd a zöld jellegre utaló „környezetbarát”, „természetes”, „biológiailag lebomló”, „klímasemleges” és más „öko-” hivatkozásokat a címkéken, akik ezeket az állításokat tételesen bizonyítani is tudják.

A fenntarthatósági címkék használata szigorú szabályokhoz lesz kötve, hogy vége legyen a zűrzavaros és az összehasonlítást ellehetetlenítő címkekavalkádnak. A jövőben csak a hivatalosan elismert vagy a hatóságok által bevezetett tanúsítási rendszerek követelményein alapuló címkék lesznek engedélyezettek az EU-ban.

Sokan ráadásul kizárólag a szén-dioxid-kibocsátás ellentételezésére, azaz a kibocsátás forrásától eltérő helyen elért kibocsátáscsökkentésre hivatkoznak, amikor azt állítják, hogy termékeik semleges, mérsékelt vagy pozitív hatással vannak a környezetre. Az új szabályok szerint a továbbiakban erre nem lesz módjuk – áll a jogszabály indokolásában.

Az irányelv arra is nagy hangsúlyt fektet, hogy a jövőben a termékek tartósságára is jobban figyeljenek a gyártók és a fogyasztók. Minden cikken jól láthatóan fel kell majd tüntetni a jótállásra vonatkozó információkat. Egységes címke készül majd, hogy jobban előtérbe kerüljenek azok a termékek, amelyekre a törvényben előírtnál hosszabb időtartamú jótállást vállal a gyártó.

A szabályok értelmében a tartósságra vonatkozóan sem lehet megalapozatlan állításokat tenni. Nem lehet például kijelenteni, hogy egy mosógép 5000 mosási ciklusig működni fog, ha ez normál használati feltételek mellett nem felel meg a valóságnak. A gyártók és forgalmazók az elengedhetetlenül szükségesnél gyakrabban nem kérhetik egy készülék fogyóeszközeinek (például a tintapatronnak) a cseréjét, és nem állíthatnak be javíthatónak egy terméket, ha valójában nem az.

Ez a jogszabály minden európai polgár mindennapjait meg fogja változtatni! El fogunk távolodni az eldobás kultúrájától, átláthatóbbá tesszük a marketinget, és küzdünk az áruk élettartamának lerövidítése ellen – fogalmazott a szavazást követően Biljana Borzan horvát szociáldemokrata képviselő, a téma előadója. Hozzátette, ezzel véget lehet vetni annak az átverési gyakorlatnak, hogy azt mondják a vállalatok, a műanyag palackok jók, mert a cég fákat ültetett valahol.

Az irányelv végső változatát a Tanácsnak is jóvá kell hagynia. Ha ez megtörtént, a jogszabály megjelenik majd az Európai Unió Hivatalos Lapjában, és a tagállamoknak 24 hónapjuk lesz a szabályok átültetésére.

Forrás: greenfo.hu

Nyitókép: illusztráció forrás canva.com