Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 2 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az ENSZ-tagországok jogilag kötelező szerződést alapítanak a műanyaghulladékok felszámolásáért

  • 2022. március 03.
  • Viktor
Szerző: 
Viktor

Az ENSZ tagországai nairobi tanácskozásuk szerdai munkanapján megállapodtak abban, hogy 2024-re jogilag kötelező érvényű szerződést alapítanak a világot szennyező műanyaghulladékok minél nagyobb arányú felszámolására.

Az ENSZ Környezetvédelmi Közgyűlése – amelynek 175 ország a tagja – egyhangúlag szavazta meg a kezdeményezést az egy hétig tartó vitasorozat végén. Abban sikerült megállapodniuk, hogy közös erőfeszítéseket tesznek a bolygónkat elárasztó műanyagszennyezés megállítására.

“Ma történelmet írtunk, ugyanis a műanyaghulladékok általi szennyezés már olyan súlyos, mint egy járvány” – jelentette ki Espen Barth Eide norvég környezet- és klímavédelmi védelmi miniszter, a közgyűlés soros elnöke. “A mai határozattal hivatalosan a gyógyulás útjára léptünk” – tette hozzá.

A legjelentősebb javaslatokat Peru, Ruanda, India és Japán nyújtotta be. A szerződésben a műanyagok teljes életciklusával foglalkoznak majd, a termeléstől a hulladékig.

“Ritkán sikerül ilyen jelentős környezetvédelmi megállapodást megkötni, a 2015-ös párizsi klímamegállapodás óta ez a legfontosabb ” – jelentette ki Inger Andersen, az ENSZ Környezetvédelmi Programjának ügyvezető igazgatója a közgyűlési ülés utáni sajtóértekezleten.

A Greenpeace hatalmas előrelépésnek tartja, hogy az ENSZ környezetvédelmi találkozója kimondta, hogy globális tárgyalások kezdődnek egy kötelező érvényű – azaz nem csak ajánlásokat tartalmazó – műanyagegyezményről. Az országok közötti megállapodás olyan nagyságrendű lehet majd, mint a klíma védelméről szóló párizsi egyezmény. Ha megszületik ez a megállapodás, akkor annak értelmében, a műanyagok teljes életciklusán keresztül vissza kell fogni a szennyezést, kezdve az alapanyagként használt olaj- és gáz kitermeléstől a műanyag legyártásán, majd felhasználásán át a hulladékkezelésig.

A konkrét részletek kidolgozása ebben az évben folytatódik.

A zöld szervezet üdvözli, hogy a világ környezetvédelmi döntéshozói végre elfogadták, hogy azonnali lépések szükségesek a műanyagkrízis megállítása érdekében. “A most megszületett döntés világos üzenet a nagy olajcégeknek és más nagyvállalatoknak, hogy csökkenteni kell a műanyaglábnyomukat. Az egyetlen jó megoldás az egyszer használatos műanyagok kivezetése, ezzel párhuzamosan pedig az újrahasználatra és az újratöltésre való mielőbbi áttérés.

Fontos, hogy a megállapodás konkrét tilalmakat és szigorú előírásokat tartalmazzon, például kötelezze a cégeket is arra, hogy jelentősen visszaszorítsák az olyan eldobható műanyagok gyártását és használatát, mint például a PET-palackok és műanyag zacskók” – mondta a greenfonak Simon Gergely, a Greenpeace Magyarország vegyianyag-szakértője.

A Greenpeace és más civil szervezetek az egyezmény végleges aláírásáig közösen dolgoznak azon, hogy az valóban egy műanyagszennyezéstől mentes világhoz vezessen.

Forrás: greenfo.hu, hirado.hu