Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 9 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

2016-ra tervezik az első óceán tisztító berendezés üzembe állítását

  • 2015. június 11.
  • mandula61498
Szerző: 
mandula61498

A 20 éves Boyan Slat élesben is sikeresen tesztelt találmányával a tengeri műanyaghulladékok 42%-át 10 év alatt lehetne eltakarítani.

Földünk óceánjain öt hatalmas gyre-nek nevezett műanyag hulladékból álló sziget található.
óceán hulladék szigetek

A tengerekbe kerülő műanyag nagyobb része az áramlatoknak köszönhetően ezekben halmozódik fel: mérgezi a tengeri élővilágot, bejut a táplálékláncba. A kiszabaduló mérgező vegyületek, mint a PCB és DDT, fejlődési, szaporodási rendellenességeket, és rákot okozhatnak. Számos korábbi, csak papíron létező, óceán megtisztítási tervvel szemben, Boyan Slat 18 évesen megálmodott The Ocean Cleanup projektje ma már egy sikeres megvalósíthatósági tanulmányt, vagyis egy működő prototípust tudhat magáénak. A találmány újszerűsége, hogy nem külső erőforrást, hanem a tengeri áramlatokat használja ki a vízfelszínen úszó műanyagok összegyűjtésére. Becsléseik szerint a 2016-ban megvalósítandó 100 km hosszú láncuk 10 év alatt az úszó hulladékszigetek 42%-át összegyűjtheti, amit bioüzemanyagként terveznek újrahasznosítani.

Fontos megjegyezni, hogy a legfontosabb teendő az óceánok esetében is a hulladék vízbe jutásának megelőzése, valódi, tartós megoldás csak ennek megvalósításával képzelhető el.

Forrás: minds.com