10 étel, amiről nem is gondoltad, hogy lefagyaszthatod
Európában a megvásárolt élelmiszerek mintegy 30 százaléka a kukákban köt ki, pedig nagy része fogyasztható lenne. Magyarországon évente 1,8 millió tonna élelmiszerhulladékot termelünk, vagyis fejenként több kiló ételt dobunk a szemétbe minden héten.
A kidobott ételnél pedig nincs is nagyobb pazarlás. A korábbi felmérések szerint minden magyar család évente körülbelül 50 ezer forintot dob a kukába, a legnagyobb mennyiségben zöldséget, gyümölcsöt, kenyeret és húsféléket. Amellett, hogy tudatos tervezéssel kevesebb felesleges termék kerülhet a kosarunkba, akkor is elkerülhetjük a pazarlást, ha lejárati idő előtt lefagyasztjuk az ételt. Sok olyan élelmiszer van, amiről nem is gondolnád, hogy fagyasztani lehet. Ez alkalommal a Mirror és a Daily Mail összeállításából szemezgettünk.
Bor
Nem szabad kiönteni az üvegben maradt bort. A legjobb, ha a maradékot lefagyasztjuk egy jégkockatartóban, hiszen ez igazán jó szolgálatot tehet, amikor legközelebb főzésnél egy kis borra lenne szükségünk.
Hagyma
Nincs többé maradék hagyma a hűtő hátuljában. Vágjuk fel, tegyük be egy zacskóba és fagyasszuk le.
Kávé
A maradék kávét öntsük jégkockatartóba és legközelebb, ha jegeskávét készítenénk, dobjuk bele a megfagyott kávékockát, ami ad a kávénak még egy kis extra löketet.
Tojás
Soha ne fagyaszd a tojást héjastul. Ahogy megfagy, szét fogja feszíteni a héját belülről. Inkább törd őket fel, válaszd szét a fehérjét a sárgájától, a legjobb pedig, ha fel is vered a tojásokat, és úgy fagyasztod le őket. A jó minőség érdekében egy éven belül fogyaszd el a tojásokat.
Sajt
A sajtókból csak a keményebb fajtát lehet lefagyasztani. Ehhez pedig a legjobb módszer, ha lereszeljük a sajtot, mielőtt betennék a mélyhűtőbe. Később használhatjuk ezt például házi pizza készítésekor.
Banán
Bár nem szokás, mégis simán lefagyaszthatjuk a banánt (a héja nélkül). Azért is jó ötlet, mert utána félig fagyott állapotában turmixolva ideális fagyialapanyag lehet belőle. Vegyítsd más gyümölcsökkel, kakaóval vagy darált magokkal.
Fűszer- vagy gyógynövény
A friss fűszernövények hamar tönkremehetnek. A legjobb ezért, ha apóra vágjuk a növényeket, beletesszük egy zacskóba és úgy fagyasztjuk le őket. Legközelebb, amikor főzésnél használnunk kell, akkor csak kitesszük egy tányérra és megvárjuk, amíg felenged.
Tej
Ha sok tejet vásároltunk és persze nem a legtartósabb fajtát, akkor ezt is nyugodtan lefagyaszthatjuk. Érdemes több kisebb adagban eltenni a tejet, így könnyen elővehetjük, ha csak egy kisebb adagra van szükségünk.
Fokhagyma
A fokhagymában az a legjobb, hogy bárhogy lefagyaszthatjuk. Hámozás nélkül egészben, vagy darabokban. Vagy akár apróra vágva, sózva is dobozolhatjuk..
Kenyér
Ne várd meg, amíg kiszárad a kenyér. Ha látod, hogy több van belőle otthon, mint kellene, akkor dobj be belőle egy darabot (felszeletelve) a fagyasztóba. Ha rámelegítesz kicsit, olyan lesz, mint újkorában.
Forrás: http://www.penzcentrum.hu
kép forrása: https://hu.pinterest.com