Lakosság
Csökkenteni?

„A tárca elsődleges feladatának tekinti a hulladékos ügyeket" - mondta Persányi miniszter úr a HuMuSz konferenciáján, amelynek címe Az a kincs, ami nincs volt. A hulladékmegelőzés volt a téma (ld. összeállításunkat a itt), amelynek fontosságát miniszter úr elismerte, sőt kijelentette, hogy hulladékforradalom zajlik a tárcánál.
Az újrapapír és a másológépek

Az irodagépek "finnyás-válogatós" társaság. Nem szeretik az újrapapírt, csak a jó minõségû tiszta lapokra dolgoznak szívesen. A lelki ráhatás, a tájékoztatás itt nem segít -- hisz gépekrõl van szó -, viszont egyet s mást lehet tenni a környezetünk védelme érdekében.
Pályázati felhívás
Könyvajánló
Hogy bánik hulladékával a szlovák kistigris?

Június 21-22-én, a legnagyobb kánikulában körbeautóztuk Szlovákiát néhány szeméttelepért. A kívülálló talán így írta volna le megpróbáltatásainkat, de mi úgy éreztük, nagyon hasznosan töltjük az idõt. Demeter Zoli, a miskolci Zöld Akció Egyesület elnöke a Föld Barátai kassai szervezetével közösen szervezte az utat, amely a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósulhatott meg. Az észak-magyarországi civil szervezetek képviselõi és a kassaiak Magyarországon is folytatták útjukat, de mi most maradjunk Szlovákiában.
Rejtvény
Zöld Forgatag, 2005

A helyszínként szolgáló rektori díszterem előtt egy hatalmasra felfújt magyar szürke marha. Itt valami nem mindennapi történik. És tényleg. Lassan hagyománnyá válik a Zöld Forgatag környezet- és természetvédelmi programsorozat – idén a gödöllői Szent István Egyetem adott otthon neki november 14. és 17. között.
Vándorló üvegek

Az E-Misszió Egyesület megnyitotta a visszaváltható üvegek kiállítását Nyíregyházán is, a Mustárház Ifjúsági Szolgáltató Központban.