Tiszta helyzetet akarnak a koordináló szervezetek
A hazánk területén keletkező hulladékok újrahasznosítását koordináló húsz nonprofit szervezet közös közleményben kívánja eloszlatni az országos hulladékgazdálkodási rendszerről kialakult tévhiteket.
A hazánk területén keletkező hulladékok újrahasznosítását koordináló húsz nonprofit szervezet közös közleményben kívánja eloszlatni az országos hulladékgazdálkodási rendszerről kialakult tévhiteket.
Hogyan épül fel a sikeres közösségi hálózat? Mit jelent a közösségi tanulás és mi a valódi társadalmi részvétel? Hogyan lehet a közösségi munkát oktatni? A SZÖVETSÉG a Közösségi Részvétel Fejlesztéséért Egyesület az elmúlt másfél évben a közösségi kezdeményezésekről szóló fontos szakmapolitikai irányelveket és ajánlásokat dolgozott ki, amelyeket november elején két napos konferencia keretében mutatnak be.
A fentiek mellett szó lesz a részvételi törvényről; a városmegújításban, környezeti döntéshozatalban való részvételről; a jó kormányzásról, a közösségi társadalom megteremtésének elősegítéséről. Az előadók a SZÖVETSÉG tagszervezeteinek képviselői és szakértői lesznek.
Időpont: november 4-5.
Helyszín: Civil Kollégium Közösségi Ház, Kunszentmiklós-Kunbábony Read more about Honnan jön a cselekvés?
Tudományos tanácskozás a Jövő Nemzedékek Országgyűlési Biztosának Irodájában, az ELTE Társadalomtudományi Karán működő Közös Örökségünk Kutatóműhely szervezésében.
Időpont: 2010. október 29. (péntek) 9.00-17.30
Helyszín: Országgyűlési Biztosok Hivatala I. emeleti díszterem (1051 Budapest, Nádor u 22.) Read more about Miért fenntarthatatlan, ami fenntartható?
Egy angol környezetvédelmi szervezet legfrissebb kutatása szerint sokszoros előnyökkel járna, ha visszaváltható rendszerben vásárolhatnánk az italokat.
A Föld Barátai (FoE) környezetvédelmi szervezet jelentése szerint a hulladékok 70 százalékának újrahasznosítása legalább 500 ezer új munkahelyet teremtene az Európai Unióban.
Olyan európai ipari hulladék irányelv előkészítését kell megkezdeni, amely kötelezi a vállalatokat a kockázatok pontosabb felmérésére és kezelésére, működésük alatt a leszerelési alap felhalmozására – fordult kérésével az illetékes Európai Bizottsághoz Herczog Edit, Európa Parlamenti képviselő. Mindemellett a megfelelő mértékű biztosítás megkötésére, és az ipari baleset során okozott kár elegendő és gyors pénzügyi kezelésére is biztosítékot kért.
A bunkósbot és mézesmadzag taktikával érte el Belgium északi tartománya, Flandria azt, hogy a háztartások szemetének szinte háromnegyedét szelektíven gyűjtik. Magyarországon sehol sem kötelező szétválogatni a hulladékot, ugyanakkor a hulladékkezelésben érdekelt cégek rájöttek: jobban járnak, ha házhoz jönnek a válogatott szemétért, főleg, ha ezért pluszpénzt lehet kérni.
Idén 20 éves a gyártói felelősség elvén működő szelektív hulladékgyűjtési koordináció az Európai Unióban. Az európai szelektív hulladékgyűjtési modell sikerességét jól mutatja, hogy az elmúlt években túllépett az Európai Unió határain és immár Kanadában is bevezetésre került, így annak keretein belül világszerte 33 ország több, mint 400 millió állampolgára gyűjtheti anyaga szerint elkülönítve az otthonában keletkezett csomagolási hulladékokat. - áll a magyar koordináló szervezet közleményében.
Az első hazai zöld beruházásokkal foglalkozó találkozón megállapították: kevés a jó minőségű projekt, gondok vannak az árazással, bonyolult és kiszámíthatatlan a szabályozási környezet hazánkban. Az eseményen mintegy 250, a megújuló beruházások iránt érdeklődő szakember vett részt.
Kanada az első ország a világon, amely a vegyipar ellenkezésének dacára toxikusnak nyilvánította a számos termékben megtalálható vegyületet, a biszfenol-A-t (BPA).