Mindenkinek hasznot hozhat
Gyeregyalog.hu Egyesület gesztorálásával megkezdte munkáját az egyesület tagjaiból 2010 tavaszán alakult Dél-Dunántúli Ökoturisztikai Klaszter.
Gyeregyalog.hu Egyesület gesztorálásával megkezdte munkáját az egyesület tagjaiból 2010 tavaszán alakult Dél-Dunántúli Ökoturisztikai Klaszter.
Hogy nagy lépés a társadalomnak? Öt éven belül megtudjuk. Tavaly decemberi ülésükön Tordas képviselői elfogadták a Fejér-megyei település Nulla Hulladék programját, amely 2016-ig fogalmaz meg ajánlásokat bevezetendő intézkedésekre. Cél a kommunális hulladék legalább 30%-os csökkenése.
Meg lehet-e szervezni a komposztálást egy kollégiumban? Miért is ne?! Egy egyetemi kollégiumban már sikerült is.
Lesz-e új törvényünk, mely a hulladékképződés megelőzéséről szól?
Négy lelkes fiatal épp egy éve indította útjára a környezetvédelmi rendezvények, események programajánlóit egybegyűjtő internetes portált, a www.zoldsarok.eu oldalt. A Nedü kávézóban megtartott születésnapi ünnepségen két díj is kiosztásra került.
Az egyes döntéshozói lépések közéleti, politikai indoklásában folyton azt halljuk, hogy azért történnek a dolgok, mert az uniós szabályoknak így-úgy meg kell felelnünk, mert az EU ezt támogatja, azt meg nem. Mintha ennek az országnak nem is lehetne önálló akarata, érdekrendszere.
Még nincs egy éve sem, hogy Sztrecskó Rita önkéntesként csatlakozott csapatunkhoz. Rendszeres látogatója Zöld Kalandozások című előadássorozatunknak, kivette részét a rendezvényes standolásokból, rengeteg új adattal gazdagította javítóműhelyes adatbázisunkat, és honlapunk programajánlójának szerkesztésében is segédkezik. Most őt kértük, osszon meg velünk pár gonolatot arról, hogyan érzi magát nálunk.
Az Égetés Alternatíváiért Küzdő Világszövetség (GAIA) bizonyítékai szerint az EU jelenlegi hulladékpolitikájáért felelős szakemberek az újrahasznosítással szemben a hulladékégetés irányába terelik a hulladékkérdés megoldását.
Tippek, ötletek, beszerzési források a hulladékmegelőzés és a hulladékok környezetbarát elhelyezésével kapcsolatban - hatvan tipikus kérdés és a rájuk adott válaszok olvashatóak honlapunk Gyakori Kérdések rovatában.
Évek óta várható volt. Január végén megtörtént. A Coca Cola magyarországi vállalata levélben közölte partnereivel, beszünteti a visszaváltható palackos kólák forgalmazását.