Természetbarát fekhely hajléktalanoknak



Szemétről, hulladékról sokat lehet hallani mostanában, azonban csak a lerakás, szelektálás tűnik fontosnak. Ha valóban fontosnak tartjuk a szemét, hulladék problematikáját, akkor elsősorban a megelőzésre, a minél többszöri felhasználásra kell törekednünk. De igazából a hulladékgazdálkodás bármely lépcsőfokán szeretnénk is előremozdulást elérni, a beruházások mellett legalább annyira fontos a tudatosítás, az emberek meggyőzése annak hasznosságáról. Hiába helyezünk ki színes kukákat, ha azok tartama egybeöntve indul majd tovább, és csak a válogató állomáson kerül újra kategorizálásra. Hiába az igyekezet, ha kezünkből már jóval a gyűjtőedény előtt kiveszik a hulladékot, és ha a lakosság nagy része számára lehetetlen küldetés a termelt hulladékok 2-3-4 típus szerinti különválogatása.

Egy kortárs műalkotást egyes darabjaitól szabadította meg a takarítónő egy mannheimi templomban még január végén. Az alkotás készítője nem esett teljesen kétségbe, és a vödröt, amiben megtalálta a kidobott darabokat, beleépítette művébe.

TELTHÁZ!
Március 1-je jeles nap, az Újrapapír Napja! Töltsük ezt a délutánt az újrapapír körül: miként kapcsolódik a megelőzés, újrahasználat, újrahasznosítás fogalmaihoz? Milyen új technikákkal lehet feldobni az óvodai, iskolai kézműves foglalkozásokat?
Mityónak, az újrahasznosítás ezermesterének januártól a Civil Házban indul RE-Akciócsoportja, hogy izgalmas, kreatív ötletekkel népszerűsítse az újrahasznosítást. Havonta egy-egy csütörtök délután adott hulladék-anyagáram (papír, textil, műanyag) újrahasznosítási lehetőségeit mutatja be. Mityó célja, hogy minél több gyereket és felnőttet avasson be az újrahasznosítás titkaiba.
Az Európalánta Egyesület által életre hívott Mimó és Csipek, nagyvárosi kalandjaik során ismerkedtek meg Mityó macskával, aki az újrahasznosítás látványos trükkjeibe avatta be a két környezettudatos mesehőst. Mityó macska óriási népszerűségre tett szert a karácsonyi szezonban, amikor kicsiket és nagyokat ejtett ámulatba újrahasznos karácsonyi ötleteivel. Idén még aktívabban vesz részt az újrahasznosítás gondolatának és mutatványainak népszerűsítésében, hiszen minden hónap második csütörtökén egy Re-Akciócsoport foglalkozáson adja át tudását a résztvevőknek. Read more about Kreatív újrahasznosítás - Mityó RE-Akciócsoport indul Óbudán

A legkülönbözőbb nyelvű simkártyák, gyógyszerek, angol nyelvű bemutatkozó szövegek jegyzetei, játékok és rengeteg levált talpú cipő: a migránsok szemétnek látszó tárgyai mind-mind egy hosszú út emlékét őrzik, és egy múzeumi kutatási alapanyag részét képezik.

Mike Reynolds építész, az Earthship technológia kidolgozójának szavaival élve: "...az Earthship a fenntartható tervezés és kivitelezés összegzésének tekinthető. A környezettudatos életmód minden egyes eleme helyet kap ebben az ügyes épületben." Azt pedig nem mondhatjuk, hogy Mike Reynolds csak úgy dobálózik ilyen mondatokkal. Ha valaki komolyan veszi a fenntartható építészetet, akkor az ő.



“A hulladékemberek húsz konténerbe zsúfolva utaznak körbe-körbe a Fölgolyón, mint a fogyasztói társadalom menekültjei. A hulladékemberek a mi tükörképeink, hiszen hulladékot gyártunk és hulladékká válunk. A ma kólás üvege lesz a jövő archeológusainak lelete, jelenkorunk piramisai pedig a szemétdombok, melyeken a fogyasztói társadalom nevelgeti bimbóból virággá sajátos civilzációját. Gyermekeink a kólásüveg, a Red Bull, a háborúk és az olaj gyermekei. A gazdagok szemetét szegények gyűjtik, a szegényekét a legszegényebbek, az igazán nélkülözők pedig gödröt ásnak a Szahara homokjába, hogy hulladékból rakott tűznél melegedhessenek. És lassan mindent ellep a sátáni kutyák ugatásának sűrű, fekete felhője. De csak egy év kell, és a hulladékot majd belepi a homok, a szemétgödör helyén pedig luxushotel épül.” HA Schult