Megelőzés

Ahol már felrobbant

1978-ban kezdték meg egyik időszakos tavuk feltöltését a jászapátiak. Bár már házak álltak ott, ez akkor senkit nem zavart. A védelem egyedül a drótkerítés volt. Az elbeszélések szerint nemcsak települési szilárd hulladék került elhelyezésre, hanem titokban galvániszap is.

Szégyen

Magyarország kiábrándító képet mutat, amerre nézünk, mindenhol illegális szemétlerakókat látunk. Szégyenletes, hogy milyen mostohán bánunk természetes környezetünkkel, a magyar tájjal, az erdőkkel, az élővizekkel!

"Mindennapi SZEMÉT-ségek" az Állatkertben

 

 

A Föld Napján megnyílt állandó kiállításunkon elég sok diák és felnőtt megfordult - nem számoltuk mennyien, az állatkert házi statisztikája szerint 100-150 ezren biztosan. A látogatókkal folytatott beszélgetésekből és a vendégkönyv értelmesebb bejegyzéseiből (vagyis leszámítva a "szeretlek, Ildi" és a "hajrá UTE" típusú szösszeneteket) a miénkhez nagyon hasonló kép rajzolódott ki a hazai hulladékhelyzetről.

Kié a Föld?

Az ICC (Nemzetközi Kereskedelmi Kamara) Magyarországon találkozott, ebből az alkalomból több zöld szervezet tiltakozott a globalizáció, a világgyarmatosítás ellen. A magyarországi civil szervezetek üzenete az ICC 33 - budapesti - konferenciájának résztvevőihez:

Oldalak