Betétdíj

Csontváz a HuMuSz Házban

A HuMuSz szeptemberben évadnyitót tartott a HuMuSz Házban. Ezúttal az oktatási programjaink megkezdéséről tájékoztattuk a megjelenteket. A rendezvényen vendégünk volt Dr. Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter is, aki az oktatóteremben a jelenlevő gyerekeknek és felnőtteknek környezetvédelmi órát tartott. Ebből többek között megtudhattuk, hogy a helyes hulladékgazdálkodás kialakulásához a jogszabályok megalkotása nem elegendő, nagy szükség van a lakosság együttműködésére is. Példaként a szelektív hulladékgyűjtést említette.

Környezeti kultúra Alaszkában

A nyáron volt szerencsém bepillantást nyerni az alaszkai emberek életébe, barátaimmal egy családi vállalkozásként mûködtetett motelben dolgoztunk. A környezettudatos emberekben általában elég rossz kép él a "pazarló" amerikaiakról, ugyanakkor van néhány dolog, amiben érdemes példát venni róluk. (Vigyázat! Azért ne vigyük túlzásba!)

Európai hulladékos trendek


Az Európai Környezetvédelmi Iroda (EEB, ennek a HuMuSz is tagja) hulladékos munkacsoportjának ülése megint több érdekességgel szolgált. A hulladékkal kapcsolatos témák széles spektrumából ezúttal a fáradtolaj szabályozásáról, a csomagolási hulladékok direktívájáról, az elemekkel kapcsolatos direktíváról, a zöldhulladék-kampányról, a hulladékégetés erõteljes nyomulásáról, hulladékmegelõzésrõl beszéltünk.

Marokkói kuka anzix

Némelyik zöld már csak olyan maradatlan fajta, hogy sokszor támad utazhatnékja. De ha már ilyenje lesz, nem ül le egy csendes sarokba megvárni, míg elmúlik, hanem fogja magát és hátizsákkal, tartalék elemózsiával, kempingfõzõvel, valamint némi globál interrail vasútjeggyel felszerelkezve nekivág a nagyvilágnak. Ez nem csak azzal a haszonnal jár, hogy az ember világot lát. Szépet lát, hiszen azért megy, de olyasmit is lát – ha nyitva tartja a szemét – amit nem a turistáknak szántak.

Oldalak