A háztartásokban világszerte naponta legalább egymilliárd adag ehető ételt pazarolnak el

Az ENSZ Környezetvédelmi Programjának legfrissebb jelentése szerint ez az elpazarolt mennyiség a világ összes éhezője számára napi 1,3 étkezést biztosíthatna.
Az ENSZ Környezetvédelmi Programjának legfrissebb jelentése szerint ez az elpazarolt mennyiség a világ összes éhezője számára napi 1,3 étkezést biztosíthatna.
A tavalyi év globális szinten rekordot döntött megújuló energiahasználat tekintetében, 7 ország pedig már sikeresen megvalósította a zöld energiára való áttérést is.
Az Európai Unió Tanácsa elfogadta a személygépkocsikra, kisteherautókra és teherautókra vonatkozó kibocsátási határértékekre vonatkozó Euró 7 rendeletet, az ipari kibocsátásokról szóló felülvizsgált irányelvet, valamint új szabályokat az épületek energiahatékonyságának javítása érdekében.
Második üteméhez érkezett az Andrássy út újrazöldítése, a korábbi műfű nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ezért most visszatértek a gyökerekhez.
Ha tavasz, akkor tavaszi garázsvásár! Nyílnak a kerti virágok, és nyílnak az udvarok is Wekerlén: már nem kell sokat várni, és eljön április 20-21., a Wekerlei Garázsvásár Fesztivál hétvégéje!
A szennyvíztisztító telepek annak ellenére távolítják el nagy hatékonysággal a mikroműanyagokat, hogy nem tervezték azokat ilyen problémák megoldására – derült ki több hazai szennyvíztisztító telep felméréséből. Kiemelten fontos a lakosság hozzájárulása a mikroműanyag szennyezés megelőzéséhez.
45 ezer felszíni és felszín alatti vízbázis elmúlt 20 évben elvégzett vizsgálata alapján egy nemzetközi kutatócsoport azt állítja, hogy az ivóvíz-hálózatokat is ellátó források mintegy felében az egészségügyi határértéknél jóval magasabb az örök vegyi anyagoknak nevezett vegyületek koncentrációja – írja az IFL Science.
Korunk egyik legelterjedtebb szennyezőanyagának tartják a mikroműanyagokat. Vízkészleteink egyre szennyezettebbek tőlük, és ami igazán aggasztó: az egészségre is káros hatással vannak ezek a szemmel gyakran láthatatlan részecskék. Kínai kutatók találtak egy igazán egyszerű módszert, amellyel megszabadulhatunk ettől a veszélytől.
Aktivisták szerint a brit kormánynak be kéne tiltania 25 olyan rovarirtót, amikben úgynevezett örök vegyületek, azaz PFAS-ok találhatók – írja a Sky News. A Nagy-Britanniában kapható élelmiszerek és italok több mint felében találtak ilyen, potenciálisan mérgező anyagot.
Bármennyit ehetnek, csak az étkezés végén üres legyen a tányér, ez a mottója a menzának Sándorfalván, ahol most a Deutsche Welle stábja járt forgatni a svédasztalos menza tapasztalatairól.