Civilek

Lesajnált zöldek

Amikor ezt írom, november utolsó napja van, de még ebben az évben nem érkezett egy fillér állami támogatás sem, amiből közhasznú tevékenységeinket fenntarthatnánk, leszámítva azt a 600 ezer forintot, amit az Országgyűlés illetékes bizottsága ítélt meg nekünk az év elején (ez is érdekes, de erről majd máskor). A mostanában KAC-nak csúfolt környezetvédelmi alapban létezik egy "h"-keret, ami arra lenne hivatott, hogy a civil szférát támogassa. Az alábbiakban megpróbálom leírni, hogy hogyan működött idén ez a keret.

Mindennapi SZEMÉTségek

Hogy-hogy nem, a HuMuSz gondolt egyet magában, hogy jó lenne már nagy feneket kerekíteni ennek az egész áldatlan hulladékos ügynek. Hiszen, miről beszélnek az emberek: szemetes az utca, sok a kutyagumi, meg ilyesmi. De rögtön elakad a szavuk, ha azt kérdezzük tőlük, hogy tudja-e Ön, mi történik a szeméttel, miután a kukások elviszik, vagy hogy azt tudja-e egyáltalán, hogy mennyi szemetet termelünk, és hogy ez milyen problémát jelent nemcsak a környezet, hanem az ország számára? Na, hát, erre - és még sok minden másra - kaphattak választ azok a lelkes tanárok és diákok, akik eljöttek az országos vándorkiállítás egy-egy helyszínére.

McDonald's ellenes tüntetések

A 15. alkalommal megrendezett világméretű McDonald's Ellenes Napon 1999. október 16-án 425 tüntetés volt 23 országban. Ezek célja: felhívni a figyelmet a fent említett multi viselt dolgaira, amelyek a következők: a gyenge minőségű ennivaló, a gyermekek etikátlan kihasználása, az ott dolgozó munkások kizsákmányolása, az állatok sanyargatása, illetve egyéb környezetre és emberre gyakorolt káros hatások.

Hol rontottam el?

"Meddig lesz Pepó miniszter?" -- kérdeztük nyári számunkban. Most két miniszter távozott a kormányból, de egyik sem Pepó Pál, aki az Aradi-üggyel végképp eljátszotta maradék szakmai és politikai tekintélyét a közvélemény előtt is. Orbán kormányfőnek az sem mentsége, hogy állítólag Ő már menesztené, de a kisgazda pártvezér és a koalíciós szerződés nem engedi.

Sulietetés

A júniusban elfogadott 1999. évi LXVIII. törvény 56.§ (2) az alábbi új rendelkezéssel egészítette ki a közoktatásról szóló törvényt:

Ne Vásárolj Semmit!

1999. november 27-én, szombaton sok európai országban ismét megtartják a Nemzetközi Ne Vásárolj Semmit (Buy Nothing Day) vagy No Shop Napot. Ausztráliában, Kanadában, Új-Zélandon, és az USÁ-ban ugyanez november 26-án lesz. A Ne Vásárolj Semmit Nap egy vidám és kritikai tiltakozás a nyugati túlfogyasztás, a jólét és a vagyon egyenlõtlen elosztása, és a reklámnak a mindennapi életünkre gyakorolt hatása ellen. Idén már nyolcadszorra ünnepeljük a Nemzetközi Ne Vásárolj Semmit Napot. Az idõzítés különösen kritikus az USÁ-ban , mert ezen a hétvégén, a Hálaadás Napot követõ, és a Karácsony elõtti legutolsó hosszú hétvégén vásárolnak a legtöbbet az amerikaiak.

Ökológiai fogyasztóvédelem

Tíz éve már, hogy nálunk is kitört a piacgazdaság. Mostanság sok örömködést lehet olvasni/hallani az évforduló apropóján, de arról már kevesebb szó esik, hogy mit is hozott nekünk, szûkebb és tágabb környezetünknek mindez. Nem annyira az elszegényedésre és a romló életkörülményekre gondolok itt -- arról beszélnek elegen (hogy milyen eredménnyel, az már más kérdés). De fel voltunk-e készülve a gyors változásokra, kezelni tudjuk-e a hirtelen támadt bõséget, a fogyasztósdi új szokásait és jelenségeit?

Oldalak