Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 15 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hőre drágul

Év: 
1999
Szám: 
Tél
Nincs korpa! csak gyönyörű haj

A Coca-Cola egy új automata kifejlesztésén dolgozik. A lényege az, hogy a beépített hőmérővel megmérik a külső hőmérsékletet, és amikor az emelkedik, akkor az italok drágábbak lesznek. Az igazgató ettől azt reméli, hogy ezáltal nő a bevételük, hiszen, melegben az ember szomjasabb lesz, és többet iszik. Emellett a cég arra törekszik, hogy különböző típusú automatákat fejlesszen ki, és oda tegye, ahol az ember a legkevésbé számít rá. A CC bevétele hónapok óta esik, és a részvényeinak ára majdnem a felére csökkent az elmúlt évben, ami arra ösztönözte a nagy multit, hogy ilyen ötletekkel próbálkozzon. A cégnek Belgiumban nemrég 8 millió adagtól kellett megszabadulnia, mert szennyezett szén-dioxid(?) került bele, ami hányingert okozott. A bocsánatkérés 15 újságban és a tv-ben is szerepelt. Az átlagos amerikai 395 dózis Coca-Colát iszik évente, míg a francia 96-ot, az angol 37-et a kínai pedig hetet.

VIZES ZSEMLE Suli rúd