Civilek

A gyógynövényeket könnyen felismerem, és azt is meg tudom mondani, hogy mennyi idő alatt bomlik le a papír. A titokzsáknál már bajban vagyok, sehogyan sem tudom kitalálni, hogy mi az az ismeretlen és természetes anyag, ami ilyen kísértetiesen hasonlít a műanyaghoz. Kicsit elsápadok, amikor fény derül rá, hogy egy sikló levedlett bőrét simogatom, gyorsan az energiás pulthoz váltok, ami eszeveszetten sípol, ha túl sok háztartási eszközt kapcsolok be egyszerre. a kukás-csoport képével a nyakamban nyomkodom a gombokat, miközben villog, sípol és forog minden a pécsi Zöld-Híd Alapítvány Öko-Kuckójában.

A társított csomagolások eddig is sok gondot okoztak a környezetnek. Legszebb példa erre a Tetra Brik csomagolás, amely 85%-ban papír, maradék részében polietilén és alumínium. A rétegek egymástól nem elválaszthatók, ezért újrahasznosításuk szinte lehetetlen (egy-két kamu-újrahasznosításról már írtunk a KukaBúvárban). A termékdíjtörvény eddig úgy rendelkezett, hogy egy csomagolás egynemûnek tekinthetõ, ha az egyik komponens legalább 90%-ban képviseli magát, de ez most minden tiltakozásunk és a tárca ígéretei(!) ellenére változni látszik. Valahogy úgy alakulnak a számok, hogy a Tetra Brik is egynemû legyen, legalább jogilag. Nem kicsi a tét, hiszen a társított csomagolások termékdíja jóval magasabb, mint a papírcsomagolásoké. Úgy látszik a döntéshozókkal is sikerült elhitetni, amit a gyerekekkel már régen: a Tetra Brik papír. Mi még mindig nem hisszük! Az alábbiakban közöljük Csepregi István helyettes-államtitkárhoz intézett levelünket.

Donella H. Meadows, úttörõ környezeti tudós és író, rövid betegség után 59 évesen meghalt. Az 1972-ben óriási nemzetközi visszhangot kiváltó, A növekedés határai c. könyv fõ szerzõjeként vált világszerte ismertté. A könyv a népesedés, a gazdaság és a környezet hosszú távú globális trendjeit tanulmányozta.

A PHARE-támogatású állami program -- melyhez jól illeszkedik Tájsebészet kampányunk -- célkitûzése, hogy elkészüljön egy összehangolt, magyarországi hulladékkezelési stratégia és akcióterv, illetve olyan technikai eszköz kerüljön kifejlesztésre, mely lehetõvé teszi a lerakók helyzetének pontos értékelését.

Amerika csodás mintájára épülõ-szépülõ fogyasztói társadalmunk minden átlagosnak mondható (tehát nem minimálbéres, nem vénából spóroló kisnyugdíjas, nem sokgyerekes és nem környezettudatosan gondolkodó zöld) háztartásában napról napra õrületes mennyiségû holmi válik hulladékká vagy -- esetleg "csak" - feleslegessé.

Az ELTE TFK Földrajz tanszéke és a Portoi Egyetem Földrajz tanszéke közös kutatási programjának keretében 2000. májusában 2 hétig végeztünk tájföldrajzi vizsgálatokat Portugália második legnagyobb városa, Porto térségében. Látogatásom során a hulladékprobléma sem kerülte el a figyelmemet.

Egy 40 európai várost érintő felmérés eredményeként az látszik kirajzolódni, hogy Nyugat-Európa városaiban a háztartási hulladék 26%-át (kb. 108 kg/fő/év) sikerül a szelektív gyűjtéssel megmenteni a lerakástól illetve az égetéstől.

Az európai hulladékgazdálkodás kutatása nem könnyű feladat. A legnagyobb gondot a statisztikai adatok feldolgozása jelenti. Ez csak részben magyarázható a tagországok adatsoraiban tapasztalható hiányosságokkal (Európa hulladékgazdálkodási térképén Olaszország például egyelőre fehér foltnak tekinthető), a nem egységesen alkalmazott definíciókkal, de mindemellett annak is köszönhető, hogy az EU-ban sem létezik egységes nyilvántartási rendszer