Civilek

Kié a Föld?

Az ICC (Nemzetközi Kereskedelmi Kamara) Magyarországon találkozott, ebből az alkalomból több zöld szervezet tiltakozott a globalizáció, a világgyarmatosítás ellen. A magyarországi civil szervezetek üzenete az ICC 33 - budapesti - konferenciájának résztvevőihez:

Ereco-ügy IV.

Nem lehet eléggé értékelni, hogy az Ereco Rt. öt év sunnyogás után végre legális módszert választott veszélyes hulladékának elhelyezésére. Amint arról háromszor is beszámoltunk, eddig a gépkocsironcsok feldolgozásából származó ún. shredder-hulladékot Pest Megye különböző lakossági szeméttelepein helyezte el, az illetékes környezetvédelmi felügyelőség aktív semmittevésével könnyítve, és ebből több botrány is fakadt (Pomáz, Akna utca, Göd, Taksony). Most Csömörön sertepeltélnek, ahol egy elhagyott bányagödörben alakítanának ki műszaki védelemmel ellátott lerakót. Nagyon meg kellene már ezt oldani, de a csömöriek szerint nem ott.

Hogyan építsünk veszélyeshulladék-égetőt?

A Győri Hulladékégető Kft. az ország közvéleménye előtt idén márciusban híresült el, amikor az Észak-Dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség (ÉDUKÖFE) megtagadta az égetőmű működési engedélyének meghosszabbítását. Építési engedély nélküli pótlólagos beruházások kezdődtek, így az Égetőmű 2000-re nyerte el - mondhatni - azt a műszaki színvonalat, mellyel már létesítése évében rendelkeznie kellett volna. Az 1992-ben kiadott tevékenységi engedélyt ezek nélkül nem is lett volna szabad megadni. A szakhatóságok nyolcéves aktív elkendőző és szemhunyó magatartása nélkül ma ezen a helyen nem lenne veszélyeshulladék-égetőmű.

Csatlakozás a hulladéktermelőkhöz

A Hulladék Munkaszövetség néhány tagja részt vehetett az Európai Unió Bizottsága által szervezett "Hulladékgazdálkodás ma és holnap Magyarországon és Szlovéniában" című konferencián. Nem sikerült minket meggyőzni arról, hogy az Eu jó gazdája a természeti erőforrásoknak, és hogy mindenki azon dolgozik, hogy minél kevesebb szemét keletkezzen...

Oldalak