Tiszta helyzetet akarnak a koordináló szervezetek

A hazánk területén keletkező hulladékok újrahasznosítását koordináló húsz nonprofit szervezet közös közleményben kívánja eloszlatni az országos hulladékgazdálkodási rendszerről kialakult tévhiteket.
A hazánk területén keletkező hulladékok újrahasznosítását koordináló húsz nonprofit szervezet közös közleményben kívánja eloszlatni az országos hulladékgazdálkodási rendszerről kialakult tévhiteket.
Az angliai mintán alapuló bolt új helyszínen várja az adományokat.
Javítással tovább tudjuk használni a tárgyakat, így később lesz belőlük hulladék. Nem kell újabb és újabb terméket vennünk a régi helyettesítésére, így később telnek meg a lerakók és nem pazaroljuk az erőforrásokat sem. Előbb-utóbb minden tárgyból hulladék lesz, épp ezért nem mindegy, hogy mennyi cuccunk van és meddig használjuk őket.
A Finnagora Kulturális Intézet és a Finn Nagykövetség szemináriummal egybekötött könyvbemutatót szervez a klímaváltozás témakörében. Az esemény apropóját Risto Isomäki most megjelenő Elsodort világok c. regénye adja, de meghívott előadók szereplésével is igyekeznek majd körbejárni a témát.
A délelőtti szeminárium meghívott előadói között ott lesz Ámon Ada az Energia Klub elnöke, Jolánkai Márton, a Szent István Egyetem professzora és Stoll Barbara a Greenpeace képviseletében.
Időpont: november 4.
Helyszín: Finn Nagykövetség, 1118 Budapest, Kelenhegyi út 16/A Read more about Küszöbön a klímaváltozás - mit lehet tenni?
Tudod, milyen érzés beleharapni egy általad termesztett paradicsomba? És azt tudod, hogy városlakóként ez nem kizárólag a hétvégi házzal rendelkezők privilégiuma? A közösségi kertekben a saját zöldség és gyümölcs mellett a közösségi munkába is belekóstolhatsz. Mi az a közösségi kert? Megtudhatod a témában szervezett beszélgetésen!
Kertészkedni és városban lakni - többé nem ellentét! Se ingázás, se hétvégi telek, mégis élvezheted kerted gyümölcsét. A közösségi kertek önszerveződő civil kezdeményezések, de sok példa van egyházi kertekre, önkormányzati szociális kertekre, iskolai kertekre, non-profit szervezetek által működtetett kertekre, vagy csak egyszerűen a szomszédság által működtetett kertekre is. A közösségi kerteket a városok elhagyott telkein, üres grundjain alapíthatunk. A föld lehet bérelt, vagy ingyenesen juttatott, tulajdonosa lehet az önkormányzat, vagy magánszemély. Read more about Kapa és flaszter
Valószínűleg mindannyian szeretnénk nulla forintos rezsiszámlát kapni, mégis vannak olyan aggályok, amelyek visszatartanak bennünket attól, hogy komolyan belevágjunk egy passzívház-projektbe. A kételyek eloszlatásához a Passzívház Intézet egyik passzívház-minősítési joggal is rendelkező szakértőjét, Sariri - Baffia Enikőt kértük fel. Akinek ez nem elég, élőben is megnézheti a házakat a három napos passzívház nyílt napon!
1. Tévhit: Tilos ablakot nyitni – klausztrofóbiás érzésünk lesz a házban.
Tény: Éppen ellenkezőleg. Egy passzívházban van - és szükséges is-, hogy legyen nyitható ablak, mivel ezt nyáron használják leginkább az éjszakai hűs levegő befogására. Télen lehet, de nem szükséges ablakot nyitni, mivel éjjel- nappal friss marad a levegő . Ha ablakot nyitunk, a kiáramló levegő nem megy át a hőcserélőn, ezért fizetnünk kell a hőveszteségért. Ez minden passzívház-épület esetében igaz, mert a hővisszanyerős szellőztető berendezés az épületgépészet része. Read more about 11+1 tipikus tévhit a passzívházakról
Az ecetsav, más néven etánsav, egy szerves vegyület. Az ecetsav az egyik legegyszerűbb karbonsav (a második legegyszerűbb a hangyasav után). A háztartásban főként vízkőoldónak használják, (valamint főzésre a híg ecetet). Az élelmiszeriparban az ecetsavat E260-nal jelölik és savanyúság szabályozására használják.
1790-ben az ír parlament biztosította azt a pénzalapot, amivel létrehozták a botanikus kertet. Kert nem csak tudományos célokat tűzött ki maga elé. Már az első években bebizonyította, hogy egyszerűen csak szép.
A Greendependent Fenntartható Megoldások Egyesülete és a Nagycsaládosok Országos Egyesülete 2010 májusában indította el a „Nagycsalád - kis lábnyom” című kampányát, mely a családokat, azon belül is a nagycsaládosokat célozza meg. A program keretében a családok környezet-, klíma- és energiahasználati tudatosságát szeretnék növelni, valamint ezen keresztül a szén-szegény életmód népszerűsítését.
A KÖVET Egyesület 2010-ben kilencedik alkalommal hirdette meg Környezeti Megtakarítás Díj programját, amelyre környezeti és gazdasági hasznot egyaránt hozó intézkedésekkel lehetett nevezni. A felhívásra idén 16 környezetvédelmi intézkedés érkezett 4 vállalat esettanulmányában. A KÖVET Elnökségéből álló szakmai zsűri három kategóriában hirdetett győztest, a díjakat a nyertesek ünnepélyes keretek között a KÖVET Jövőképlet című konferenciáján, október 14-én Dr. Majó Zoltántól, a Szegedi Tudományegyetem Tanulmányi és Információs Központjának fejlesztési igazgatójától vehették át.