Kondértuning

Míg munkájuk gyümölcsét mindannyian élvezzük, őket szinte soha nem vesszük észre. Ezzel nyitja beszédét Mundano, a graffitiművész. Lelkes beszédében bemutatja "Pimp My Carroça,"("Kordétuning") című projektjét, amely a kocsik átfestésével és humorral fűszerezve teszi a szemétszedők járműveit színes látványossággá. A mozgalom az egész világban terjed.
Véget ért a Hortobágyi Nemzeti Park szomszédságában lévő veszélyeshulladék-tároló felszámolása Balmazújváros-Lászlóházán, illetve a debreceni Határ úti telephelyen. A környezetvédők szerint probléma, hogy nem érvényesül maradéktalanul a szennyező fizet elve.
A világnépesség robbanásszerű növekedése ráadásul egyre nagyobb vízszükséglet-növekedést indukál. Ez a jövőben újabb hatalmas migrációs hullámot indíthat, hiszen az ivóvíz hiánya meg fogja követelni azt, hogy az emberek oda vándoroljanak, ahol a víz van. (Már a mostani menekültáradat mögött is a klímaváltozást látják kiváltó okként tudósok.) A vízháború pedig már elindult, még ha azt innen nem is mindig látjuk. 2025-re pedig több mint az emberiség ötöde, 1,8 milliárd ember él majd abszolút vízhiányos területen, és a Föld lakosságának a kétharmada számára jelenthet majd nehézséget a vízhez való hozzáférés.
A parlament által elfogadott, 2012-es hulladéktörvényt módosító törvény alapján mostantól kicsit jobban megéri majd a szemétégetés, és kicsit kevésbé éri majd meg a szelektív hulladékhasznosítással bajlódni