Megint megtalálta Magyarországot az EB

Ma Zacskómentes Nap, holnap Zacskómentes Föld! Ezzel a szlogennel tartanak szeptember 29-én helyi kezdeményezésű Zacskómentes Napot a Dunakanyarban. A szervezők célja, hogy segítsék a lakosságot és a szolgáltatókat az egyszer használatos zacskók mennyiségének csökkentésében.
Idén augusztusban 6. alkalommal szálltak vízre lelkes önkéntesek, hogy a Felső-Tiszát megtisztítsák a főként Ukrajnából és Romániából érkező hulladéktól. Minden eddigi rekordot megdöntve, 8 nap alatt több mint 10 tonnányi PET-palacktól, műanyag flakontól, üvegtől és egyéb háztartási hulladéktól mentesítették a folyót.
A német sajtó a napokban céges belső anyagokra hivatkozva azt írta, hogy a svéd gyökerű Hennes & Mauritz (H&M) raktáraiban fél év alatt 3,1 milliárd euróról 3,5 milliárdra nőtt azoknak a ruháknak az értéke, amelyek eladhatatlanul fekszenek a raktárak polcain.
A jövőben akár bűncselekmény is lehet, és sokkal súlyosabb szankciók járhatnak azért, ha valaki közterületen rakja le a hulladékát– értesült a Népszava. Ma tettenérés nélkül szinte lehetetlen bebizonyítani, kié az elhagyott hulladék.
A Zero Waste Europe a mai napon tette kozzé a FreiburgCup-ról szóló legfrissebb esettanulmányát, amely kitűnően szemlélteti, hogyan vet véget egy közepes méretű város az egyszer használatos kávéspoharak áramlatának, köszönhetően a betétdíjas rendszereknek.
Az egyszer használatos eldobható poharak ellen indít hadjáratot a Bögretúr programmal, a Csalán Egyesület szakmai támogatásával a Túrajó séták szervezője.
A tavalyi képzés sikerén felbuzdulva idén is meghirdetik az NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. szakmai támogatásával létrejött hulladékkezelési- és hasznosítási szakmérnök képzését.
A szúnyogok révén a madarakba, denevérekbe és pókokba is bekerül a mikroműanyag, állapították meg brit kutatók. Az apró műanyagrészecskék, amelyeket a szúnyogok még lárvaként lenyelnek a vízzel, a kifejlett, repülő állatokban is megtalálhatóak. A mikroműanyagot így a szúnyogokkal táplálkozó állatok is felveszik – írja az Amanda Callaghan, a Readingi Egyetem tudósa vezette kutatócsoport.