Lakosság

Kell-e aggódnunk amiatt, lesz-e mit ennünk holnap?

  • 2016. június 13.
  • PKata

bolt_polcAmikor egy szupermarket polcai között végigtoljuk a bevásárlókocsit, vagy pár órán át bekapcsolva hagyjuk a tévét, és végighallgatjuk a reklámokat, azzal a benyomással fekhetünk le, hogy nem kell aggódnunk amiatt, mit eszünk holnap, vagy tíz év múlva. Míg azonban a világszerte megtermelt élelmiszer egyharmadát sosem fogyasztják el, növekvőben van azon területek száma is, ahol a megfelelő élelmiszer és víz előteremtése már napi szinten problémát jelent.

Sajterőmű Franciaországban

  • 2016. június 13.
  • PKata

sajteromuA népszerű anekdota szerint Charles de Gaulle egyszer 1962-ben kifakadt: hogyan lehet kormányozni egy országot, ahol 246 féle sajt van? Manapság azonban eltűnődhetne a le Général (a Tábornok, ahogy tisztelettel nevezték), hogy miként lehet áramot fejleszteni az érlelt sajtok révén.

Aláírásgyűjtés a kórházi hulladékkezelő ellen

  • 2016. június 13.
  • PKata

korhaz_veszélyes_hulladek1Kórházi veszélyes hulladékot égetnek Budapesten a Ferencváros közepén, az Egyesített Szent István és Szent László Kórház mögött – hangzott el a Magyar Liberális Párt pénteki, helyszíni bejárással egybekötött sajtótájékoztatóján. A létesítmény szerint a területen nem égetés, hanem termikus ártalmatlanítás, azaz magas hőfokon és nyomáson történő ártalmatlanítás zajlik.

Vaddisznót hízlalunk az illegális zöldhulladékkal

  • 2016. június 10.
  • sklania

Az erdőterületeken megjelenő illegális hulladékról általában összegyűrt, eldobált műanyagpalackok, kirándulók által hátrahagyott zacskók, esetleg építési törmelék juthat eszünkbe. A valós illegális hulladékhelyzet azonban ennél meglepőbb képet mutat: a Pilisi Parkerdő Zrt. szerint a természetjárók sokat fejlődtek környezettudatosságban, a hulladék máshonnan kerül az erdőkbe. Miért veszélyes a ketyegő „erdei komposzt” bomba?

Környezeti nevelési, felnőttoktatási továbbképzés Angliában 2016. szeptember

Időpont: 
2016. szeptember 07. 06:00 - 2016. szeptember 18. 22:00
Helyszín: 
Anglia, Devon megye, Sharpham
Vállalkozókészség a zöld szektor felnőttoktatásában: módszertani és tartalmi megújulás


A projekt célja, hogy a környezeti nevelésben (=felnőttoktatásban) aktív szakemberek kompetenciáit növeljük nyelvi és oktatás-módszertani szempontból.

A felnőttoktatás definíció szerint olyan általános készségek átadására irányul, amelyek nem vezetnek munkakör betöltésére jogosító végzettséghez, de amelyek hozzájárulnak a kulcskompetenciák elmélyítéséhez és a munka világában való magabiztossághoz (pl. informatikai és multimédia ismeretek, kommunikáció, idegen nyelv stb.). Az általunk megcélzott tanulói célcsoport a környezet- és természetvédelem területén aktív felnőtt tanulók, akik sok esetben főállású természetvédelmi szakemberek, sokszor azonban civil aktivisták.


2 kurzus, 8-8 fős csoport:
1.Magyarországi 5 napos felkészítő tréning
2.Nagy-Britanniai 2 hetes képzés (angol nyelven) Read more about Környezeti nevelési, felnőttoktatási továbbképzés Angliában 2016. szeptember

További információ: 
http://gyongybagoly.hu/hu/kepzesek-osztondijak/alternativ-koernyezeti-neveles
Rovatok: 
Tematika: 
célcsoport: 

Oldalak