Ma elkezdődött hivatalosan a tartósan vízhiányos időszak

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kezdeményezését követően kihirdette a tartósan vízhiányos időszakot az ország teljes területére a belügyminiszter, 2022. március 21-i kezdettel.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kezdeményezését követően kihirdette a tartósan vízhiányos időszakot az ország teljes területére a belügyminiszter, 2022. március 21-i kezdettel.
A világgazdaság csupán 8%-ban körforgásos, és ilyen formában fenntarthatatlan – derül ki a Circularity Gap Report című, nemrég publikált jelentésből. A probléma a higiéniai ipart is nagyban érinti, így az átállás érdekében a vállalatok érdekes innovációkkal rukkolnak elő – ilyen például a búzaszalma felhasználása az Essity üzemeiben vagy épp a használt kéztörlők újra felhasználása.
Megnyílt a jelentkezés a Startup Plastic Surgery programra, amely immár harmadik alkalommal nyújt támogatást a műanyag által okozott környezeti és egészségügyi kihívásokra megoldást kínáló startupoknak. Az akcelerátor programra május 1-ig várják olyan minimum kétfős csapatok pályázatait, akik innovatív ötleteikkel, termékeikkel, vagy technológiákkal járulhatnak hozzá a műanyagipar megújításához és a karbonsemleges jövőhöz.
A nem megfelelő talajjal is lehet csodát tenni!
A Válaszúton Hagyományőrző és Környezetvédő Alapítvány kertművelő pályázatot hirdet 3-14 éves gyermekek részére. Olyan gyerekek jelentkezését várjuk, akik otthon vagy nagyszüleiknél kis kertet alakítottak ki maguknak szüleik, nagyszüleik segítségével, és művelik azt.
Gombákkal az élet számos területén találkozunk, legyen szó akár élelmiszerekről, orvostudományról, növényvédelemről.
A gombák a Föld fő lebontó szervezetei, de lehetnek fontos szimbionta (együttélő) partnerek vagy paraziták is. Dima Bálint, az ELTE Természettudományi Karának Biológiai Intézete munkatársa előadásában betekintést nyújt a gombák szerteágazó életébe, különös tekintettel a természetben található nagygombák változatosságára, megismerésükre és szerepükre. Read more about Zöld Kalandozások 2022 - Mit tanulhatunk a gombák világától?
A városlakó – joggal – elvárja, hogy a fővárosi zöldfelületek jó színvonalon legyenek fenntartva, lehetőség szerint fejlesztve.
Ugyanakkor a főváros zöldfelületeinek jelentős része nem a fővárosi önkormányzat tulajdonában és kezelésében van. Legnagyobbrészt magántulajdon. Vajon megteszünk-e minden a magánkertekben azért, hogy ne csökkenjen a zöldfelület és jó állapotban legyen? Hogyan tudnánk a mostani gyakorlatnál egy zöldebb kertkultúrát meghonosítani? Mire figyeljünk oda a közterületeken, hogy ne kerüljenek rossz állapotba a fasoraink, parkjaink, erdeink, természeti területeink? Hogyan tudunk segíteni önkéntes munkával a lakókörnyezetünk zöldfelületeinek gondozásában és megóvásában. Read more about Zöld Kalandozások 2022 - Mit tehet a fővárosi polgár a fővárosi zöldfelületekért?
„Az első lépés a természettel való kapcsolatunk visszaállítása felé a közelség.” (Jim Robbins)
Ebbe a közelségbe több úton is megérkezhetünk – erről mesél majd előadásában Kató Csaba, vándorcoach. Egyik lehetőség, hogy beállunk tanítványnak a természet mellé. Elfogadjuk vezetését egy fenntartható élet felé. Ezen az úton született meg és formálódik a Vándorcoaching, amelyben a természet is coachként vesz részt. Jelen van, teret ad, hordozza az elakadásainkat, és segít, hogy felismerésekhez jussunk, amelyekből élni tanulhatunk. Két „mestercoachra” is rátaláltam ezen az úton: a vándormadarakra és a hortobágyi pusztára. Read more about Zöld Kalandozások 2022 - Amit a vándormadaraktól tanulok a fenntartható életről
Az ember-vadvilág konfliktusok egy folyamatosan fejlődő kutatási terület, amely sok esetben természetvédelmi sikerekben gyökerezik.
Valakik szeretnek farkasok, medvék és hiúzok járta „vadonban” túrázni. De vajon milyen az élet az ott élők számára? Mennyire könnyű egymás mellett létezni azokkal a ragadozókkal, akik szemet vetnek a haszon- és vadállatokra, amelyeket mi is fogyasztunk. Mennyire veszélyesek ránk nézve ezek a fajok? Hogyan lehet együttműködni valakivel, ha látszólag más az értékrendünk, érdekeltségünk? Ezekkel a kérdésekkel fogunk foglalkozni az előadás és az azt követő beszélgetés során Patkó László, a WWF Magyarország munkatársával. Read more about Zöld Kalandozások 2022 - Ember-vadvilág konfliktusok
Az ember-természet viszony alapvetően evolúciós tényezők által meghatározott, azonban sok minden módosítja, például a kultúra, a környezet jellege, hozzáférhetősége, az emberek érzelmi állapota stb.
A COVID19 hatására a természeti környezet felértékelődött mind a testi, mind a lelki egészség szempontjából, azonban a környezet változásai (pl. a zöldfelületek hozzáférhetősége, zöld munkahelyek létrehozása) nem feltétlenül követték/tudják követni ezeket az igényeket. A 2022. Read more about Zöld Kalandozások 2022 - Ember és természet környezetpszichológiai viszonya a COVID19 előtt és után