Fenntartható fejlődés műhelymunka környezeti nevelőknek és civil szervezetek képviselőinek

Szeretettel meghívunk a soron következő, egyben utolsó HuMusz műhelymunkára, melyet szeptember 10-11-én és 24-25-én, Pakson tartunk.
Szeretettel meghívunk a soron következő, egyben utolsó HuMusz műhelymunkára, melyet szeptember 10-11-én és 24-25-én, Pakson tartunk.
Erika és Kriszti csak idén tavasszal jelentkeztek önkéntesnek, de máris
rengeteget segítettek nekünk. Jöttek fát pakolni (faelgázosító kazánnal
fűtünk), képzésekre ebédet készíteni, kertészkedni, Kukabúvárt postázni,
mágnesezni (ezt csak a beavatottak értik), és infopultozni
rendezvényekre. Ezúttal őket kérdeztük meg, hogy hogyan s miért is
lettek önkéntesek.
A lap elérhető irodánkban, illetve megrendelhető az online megrendelőlapon.
Az „Eső előtt köpönyeg” konferenciát egy régi ötletünkkel kezdtük:
meghívtunk olyan szakembereket, akik megelőzéssel foglalkoznak, de nem
hulladékos területen. Azt vizsgáltuk, hogy más ágazatokban milyen
sikerrel működnek a megelőzési programok, ha pedig nem sikeresek, melyek
a sikertelenség fő okai.
Bő egy éve már, hogy nekifogtunk az országos Nulla
Hulladék
Hálózat építésének. Lássuk csak, mi történt a Nulla Hulladék
hálózatban a
megalakulás óta, és mi folyik most a hálózat életében.
A HuMuSz műhelymunka-sorozat fenntartható fejlődés moduljában egy olyan szemléletmódot szeretnénk átadni, mely nem csak a zöld - vagy más civil - szervezetben végzett munkánk során, hanem magánéletünk, emberi kapcsolataink terén is segítséget nyújt.
Tájékoztatjuk minden kedves látogatónkat, hogy 2010 június 28-tól a HuMuSz Ház nyitvatartása megváltozik.
A HuMuSz iroda új nyitvatartása: H - P: 9.00 -
17.00
Környezeti Tanácsadás és HuMuSz Bolt nyitvatartása:
H:
13.00 - 17.00 Sze, P: 9.00 - 17.00.
Kukaügyi ismeretek 9.
Minden egyes tárgy kidobása előtt, gondoljuk végig, hogy tényleg a hulladéklerakóban a helye, vagy talán mégis ki lehet még hozni belőle valamit?
Letöltés [PDF]
A Kazincbarcikai IV. Országos Környezet- és Természetvédelmi Filmfesztiválon a profi kategória fődíját és az Észak-magyarországi KÖTEVIFE különdíját a hazai hulladékgazdálkodás alapkérdéseit és a HuMuSz munkáját bemutató Zenélő képeslap című film 20 perces változata kapta. Rendező-szerkesztő: Gadó György Pál, a film a Kisebbségi és Emberi Jogi Alapítvány stúdiójában készült.
Fotóművész vendégünk, Kudász Gábor Arion (Szemét)Unió című fotósorozatában azt tudatosítja, hogy ma már maguk a szeméthegyek váltak a természetté, úgy elleptek mindent, legyen az város, erdő, temető, gyártelep. A látszólag különböző tájrészletek azonos, összekötő eleme a szemétkupacok tömkelege. Az a leggroteszkebb, hogy még a kultúra is szemétté válhat. Szerdán élő közvetítés 18 órától itt. A sorozat további előadásai.
Beszélgetőpartner: Kudász Gábor Arion fotóművész, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Fotográfia szakának oktatója
Az ingyenes előadás időpontja: 2009. december 2. (szerda) 18.00 óra
Helyszíne: HuMuSz Ház, 1111 Budapest Saru u. 11. Read more about (Szemét)Unió