Hírek
2014. augusztus 28.
A program az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) Zöld Óvoda-, Ökoiskola programok kiszélesítése című projektjének keretében valósul meg,
melynek célja a gyerekek, diákok környezettudatosságának erősítése, a
környezeti nevelési tevékenységek színvonalának növekedése és a Natura 2000. területek ismertségének növelése.
2014. augusztus 26.
Folyamatos frissítés alatt áll az Oktatáskutató és fejlesztő Intézet
(OFI) Ökoiskola honlapja ( http://www.ofi.hu/okoiskola ).
Reméljük, hogy
az átmeneti időszakban is megtalálják a szükséges információkat.
2014. augusztus 25.
A Magyar Környezeti Nevelési Egyesület negyedik alkalommal hirdeti meg „Otthon az erdőben” című pályázatát budapesti, és Budapest 100 km-es körzetében működő általános-, és középiskolák részére erdőkkel, fákkal kapcsolatos oktatási projekt tervezése és megvalósítása témában.
2014. augusztus 25.
2014. június elején az összes Zöld Óvoda és Ökoiskola Regionális
Forrásközpont (RFK) megkezdte munkáját. Feladataik körébe tartozik a
környezeti nevelés ügyéért elkötelezett óvodák és iskolák segítése,
elsősorban a Zöld Óvoda és Ökoiskola címek megszerzése, illetve
megújítása terén.
2014. augusztus 25.
Immár ötödik alkalommal és nagy örömmel adunk helyet a 2014-ben is elinduló humánökológia tanfolyamnak, hisz törekvéseik és tanításaik nagyban egybevágnak a Humusz Szövetség szemléletformáló céljaival. A felhívást és részleteket alább olvashatjátok.
2014. augusztus 25.
Kaposvár, 2014. szeptember 3.
2014. augusztus 24.
A kormány ősszel törvénymódosítással igyekszik megteremteni a lehetőségét annak, hogy az iskolák folytathassák a papírgyűjtést – derült ki a földművelési tárca Népszabadsághoz küldött leveléből. A tárca ebben reagált a nol.hu cikkére, amelyben a kormányzati papírgyűjtési tilalom kikerülési lehetőségeit ismertettük.
Oldalak
Friss oktatási hírek a humusz.hu-ról
2025. október 01. | MEGJELENT: Komposztünnep 2025 felhívás! |
2025. szeptember 10. | Kukadiéta 2.0 – avagy hogyan fogyjunk le szemétből, mielőtt teljesen belefulladnánk |
2025. szeptember 02. | Újbudai csoportokat vár a Nulla Hulladék Tanösvény |
2025. szeptember 02. | Pár ezer forint neked, egy zöld tudástár a jövőnek – támogasd a Humusz új honlapját! |
2025. július 31. | Több mint 2,4 tonnányi hulladékot gyűjtöttek a II. Ifjúsági PET Kupa résztvevői |
2025. július 28. | Earth Overshoot Day: a mai nappal túllőttük magunkat |
2025. július 16. | Újrapapír füzetek a Humusznál! |
2025. május 21. | Kiutak portál: egy fenntartható társadalom közös megteremtéséért |
2025. március 11. | A fővárosi óvodák továbbra is pályázhatnak komposztálók létesítésére |
2025. március 08. | 1%-kal közelebb a nulla hulladékhoz |