Hírek
2014. június 19.
2013 októberében indított projektben 10 magyar iskola vesz részt.
Alapítványunk és az iskolák együttműködési megállapodása szerint az
iskolák vállalták – többek között -, hogy helyszínt biztosítanak a
2013/14-es tanév tavaszi félévében egy egynapos Klímanap
megszervezéséhez a diákjaik részére. A Klímanapot vagy az iskola, vagy
egy, az iskolával szoros együttműködésben lévő társadalmi szervezet
szervezte meg. A tíz Klímanap 2014 márciusa és 2014. május 30. között
került megrendezésre. A jó szervezésnek köszönhetően a rendezvényeken
több mint kétezer diák, tanár és hozzátartozó vett részt.
2014. június 19.
A sikeres Traffic Snake Game (Közlekedési Kígyó Játék) belgiumi, ausztriai, hollandiai kampánya után Magyarországon is újraindul a következő tanévben. A kampány legalább 18 országban kezdődik el idén. A játék célja az iskolás gyerekek ösztönzése arra, hogy autó helyett inkább gyalog, kerékpárral, vagy közösségi közlekedéssel járjanak az iskolába szüleikkel. Az új projekt partnereinek első találkozója a belgiumi Leuvenben március 27-28-án volt.
2014. június 18.
A program az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) Zöld Óvoda-,
Ökoiskola programok kiszélesítése című projektjének keretében valósul meg,
melynek célja a gyerekek, diákok környezettudatosságának erősítése, a
környezeti nevelési tevékenységek színvonalának növekedése és a Natura 2000 területek ismertségének növelése.
2014. június 16.

Ökoiskola programok kiszélesítése c. projektjének keretében valósul meg,
melynek célja a gyerekek, diákok környezettudatosságának erősítése, a
környezeti nevelési tevékenységek színvonalának növekedése és a Natura
2000 területek ismertségének növelése.
2014. június 15.

Oldalak
Friss oktatási hírek a humusz.hu-ról
2025. október 01. | MEGJELENT: Komposztünnep 2025 felhívás! |
2025. szeptember 10. | Kukadiéta 2.0 – avagy hogyan fogyjunk le szemétből, mielőtt teljesen belefulladnánk |
2025. szeptember 02. | Újbudai csoportokat vár a Nulla Hulladék Tanösvény |
2025. szeptember 02. | Pár ezer forint neked, egy zöld tudástár a jövőnek – támogasd a Humusz új honlapját! |
2025. július 31. | Több mint 2,4 tonnányi hulladékot gyűjtöttek a II. Ifjúsági PET Kupa résztvevői |
2025. július 28. | Earth Overshoot Day: a mai nappal túllőttük magunkat |
2025. július 16. | Újrapapír füzetek a Humusznál! |
2025. május 21. | Kiutak portál: egy fenntartható társadalom közös megteremtéséért |
2025. március 11. | A fővárosi óvodák továbbra is pályázhatnak komposztálók létesítésére |
2025. március 08. | 1%-kal közelebb a nulla hulladékhoz |