Hírek

2021. október 07.
Tízrészes animációs szériát indított szeptembertől az óvodások és kisiskolások számára az áruházlánc. A kisfilmek a legfiatalabbak nyelvén mesélnek olyan, a fenntarthatóságot meghatározó témákról, mint például a szelektív hulladékgyűjtés vagy az élelmiszer-pazarlás visszaszorítása.
2021. szeptember 23.
2021-ben kilencedszer hirdetjük meg „Mozdulj a klímáért!" felhívásunkat. Idén a Föld áll kampányunk célkeresztjében, úgy is mint egyetlen és szeretett bolygónk, és úgy is, mint az életet adó termőföld. Az iskolai kampányhét megrendezésére ismét hosszabb időszak áll rendelkezésre, 2021. szeptember 6. és október 15. között. A diákok mellett ismét várjuk az oktatási intézmények pedagógusainak, munkatársainak jelentkezését is! A feladatok között a koronavírus miatt ismét szerepelnek olyanok is, amelyek akár otthonról is megoldhatóak.
2021. szeptember 23.
Az éghajlatváltozás az egyik legsúlyosabb probléma, amellyel napjainkban szembe kell néznünk, hiszen mindannyiunkat érinti. A fiatalok világszerte elkezdték hallatni hangjukat és fellépni az éghajlatváltozás ellen. Ezért is fontos, hogy ezt a lendületet a középiskolákba, gimnáziumokba is átvigyük, és segítsünk a fiataloknak a szebb jövő érdekében a változás igazi élharcosaivá válni.
2021. szeptember 10.
Idén 11. alkalommal hirdeti meg a Galgamenti Népfőiskola és a Humusz Szövetség a Komposztünnephez (október 10.) kapcsolódó pályázatát. Ezúttal szoros együttműködésben dolgozunk a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatallal. 
2021. szeptember 01.
Kiállítást bérelnél rendezvényednek? Iskolai zöld programot szervezel és ötletket keresel? Összegyűjtöttünk néhány olyan lehetőséget, amik színesíthetik környezeti neveléssel kapcsolatos programokjaitokat. Sőt akár önálló programként is megállják helyüket.
2021. augusztus 31.
A pályázat kiírói elkötelezettek a klímaváltozás elleni küzdelemben. A fenntartható jövőért végzett több évtizedes munkájukban kiemelt partnerként tekintenek a pedagógusokra, környezeti nevelőkre, a jelenkori diákokra valamint az őket nevelő családokra és oktatási intézményekre. Olyan megoldások felé szeretnék terelni a társadalmat, melyek a közös tudásszerzés, hálózatos gondolkozás, reziliencia, cselekvésbe ágyazott tanulás segítségével példát közvetítenek a gyorsan változó társadalmi környezet számára. Szeretnénk elérni, hogy a fenntarthatóság a mindennapokat átszövő, motiváló, vonzó és valódi életformává váljon, melynek előmozdítói lehetnek az iskolai közösségek.
2021. augusztus 05.
 Szeretettel várunk a Gingko Kiadó író-olvasó találkozójára, melyen bemutatjuk újdonságunkat: Névery Dorottya – Kalandok a Világnagy Erdőbencímű mesekönyvét 
2021. augusztus 01.
Továbbra is megrendelhetők a Humusz Szövetség által forgalmazott iskolai füzetek, amelyek már alapanyagukban is környezetbarátak. A füzetek újrapapírból és környezetbarát festékkel készültek. A füzetborítók mintája és a rajta ovasható tippek abban segítenek, hogy zöldebbé váljanak a hétköznapjaink és kevesebb hulladékkal terheljük a környezetünket. A füzetek megvásárlásával a Humusz hulladékcsökkentő munkáját is támogathatjuk. 
2021. június 24.
A Humusz Szövetség ingyenes 18 órás képzést indít általános iskolai (felső tagozat) és középiskolai tanárok, környezeti nevelők, ifjúsági vezetők számára. 2021 nyarán két turnusban várjuk az aktivitást vállaló érdeklődőket.
2021. június 08.
Idén június 8-ra esik a magyar túlfogyasztás napja. Ez arra utal, hogy ha a bolygón mindenki úgy élne, mint a hazai háztartások, akkor kevesebb, mint fél év alatt elfogynának a Föld egy évre szánt erőforrásai.

Oldalak