Nulla Hulladék lakossági kampány
A Hulladék Munkaszövetség 2009. májusában indította Nulla Hulladék lakossági kampányát, melynek célja, hogy csökkenjen a hazai hulladéktermelés. Az Európai Unió támogatásával megvalósuló lakossági kampányban több ezer embernek mutattuk meg, hogyan tudja csökkenteni hulladékát.
A hulladékmegelőzés alapja egy olyan újszerű gondolkodásmód, amelynek révén fokozatosan átalakítjuk, környezettudatossá tesszük a jelenlegi fogyasztási és termelési mintákat. Ebben a munkában együtt kell működnie a lakosságnak, a kormányzatnak, a települési önkormányzatoknak, a gazdasági szférának, az oktatási és tudományos intézményeknek valamint a civil szervezeteknek. Jelen kampányunkkal a lakosság környezettudatosságának növelése volt a cél.
Programelemek:
- társadalmi célú reklámokat (TCR) készítettünk a téma népszerűsítése érdekében, melyeket elsősorban regionális tévécsatornákon vetítettünk
- hulladékmegelőzéssel foglalkoó interaktív kiállításunkkal 36 fesztiválra látogattunk el az év folyamán
- iskolai roadshowt tartottunk 60 intézményben
- a hulladékcsökkentés témakörében két pályázatot írtunk ki diákoknak
A kampánnyal kapcsolatos felhívásokat, beszámolókat ezen az oldalon foglaljuk össze.
Hírek
Elindult a Nulla Hulladék kampány
Elkészültek a TCR-ek
Fesztiválokon a Nulla Hulladék
Iskolai Nulla Hulladék Napok
Felhívások
Nulla Hulladék Fotópályázat
Nulla Hulladék roadshow az iskolákban
Nulla Hulladék Ötletpályázat
Eredményhirdetések
Nulla Hulladék Fotópályázat
Nulla Hulladék Ötletpályázat
Hasznos oldalak
http://humusz.hu/nullahulladek
Zero Waste lakossági kampány: fesztiválok zöldítése, iskolai tematikus napok és TCR a vidéki tévécsatornákon. Nemzeti Fejlesztési Ügynökség támogatása által megvalósult projekt. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.
Projekt azonosító: KEOP 6.1.0/B-2008-0020
Projekt időtartama: 2009. 03.01.- 2010. 02.28.
Projekt célja:
- A Zero Waste – Nulla Hulladék program lakossági népszerűsítése
- Anyagtakarékosság és a hulladék megelőzés szempontjainak megfogalmazása és alkalmazá
- Szelektív hulladékgyűjtés iránti igény növelése
- Másodnyersanyagok ismertségének és elfogadásának növelése
- Humán együttműködések, közösségek erősítése
A program tartalma:
1. Roadshow - részvétel nagy tömegeket vonzó fesztiválokon
2. Hagyományos környezeti nevelés - iskolai programok
3. TCR kampány a Hálózat TV-n keresztül
Kedvezményezett szervezet:
Hulladék Munkaszövetség (HuMuSz)
1111 Budapest, Saru u. 11.
Közreműködő szervezet:
Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Fejlesztési Igazgatóság
1134 Budapest, Váci út 45.