Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 14 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kapcsold Ki!

  • 2011. február 25.
  • Molnár András
Szerző: 
graczek

Az Európai Bizottság, a Külügyminisztérium és az Európai Parlament kezdeményezésére 2009 első felében megvalósult Kapcsold ki! program folytatása a most induló féléves, országos méretű Kapcsold Ki! II. kampány. A 2011-es kampány megvalósításába ismert televíziós személyiségeket és egy tudományos szakembert is bevontak, ők az úgynevezett Klímanagykövetek, az ő feladatuk lesz a program népszerűsítése. Idén Dombovári Vanda, Demcsák Zsuzsa televíziós műsorvezetők, valamint Prof. Dr. Mika János klímakutató kampányolnak majd az energiatakarékosság mellett. 

A szemléletformáló projekt a helyi önkormányzatok partnerségére épít, rajtuk mint multiplikátorokon keresztül kívánja elérni a magyar lakosságot, de bevonásra kerülnek civil szervezetek, közkönyvtárak, Europe Direct pontok is. Az energiatakarékosságra, a környezettudatos szemléletre ösztönző kampány kiemelt programjai között szerepel a közszférában dolgozók körében meghirdetésre kerülő önkormányzati online verseny és a „Legzöldebb önkormányzat" elnevezésű akció is. Emellett elindul a "Loyalty" (elkötelezettség) mozgalom, melyben környezetbarát táblákat és matricákat kapnak a kampány résztvevői (például önkormányzatok, civil- és zöldszervezetek) annak hirdetésére, hogy az intézmény munkatársai, tagjai, elkötelezettek a környezetvédelem és energiatakarékosság mellett. 

A kampány az általános iskolások között meghirdetett rajzpályázat révén a gyerekeket is megszólítja. A nyertes művekből nyomdai plakátok készülnek, amelyek majd kiállításon kerülnek bemutatásra a nagyközönségnek. A felnőttek pedig a Facebook, Twitter és IWIW közösségi oldalakra tölthetik fel az általuk készített fényképeket, kisfilmeket melyben megmutathatják, hogy mit tesznek környezetük megóvása érdekében. 

A kampány eseményeiről, friss és hasznos információkról a www.euvonal.hu/kapcsoldki weboldalon olvashatnak az érdeklődők. Ugyanitt energiatakarékossági tippek, kvíz, on-line játék ösztönöz majd a környezettudatos szemlélet kialakítására. A programsort egy klímadal is kísérni fogja, mely arra hívja fel mindenki figyelmét, hogy jobban kell vigyáznunk otthonunkra, a Földre. A dal márciusban, a "Föld órája" elnevezésű nemzetközi környezetvédelmi akcióhoz csatlakozva a budapesti rendezvényen debütál.