Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 14 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Bemutatkoznak a Nulla Hulladék Hálózat tagjai

Év: 
2010
Szám: 
Nyár
Zöld ügyekért Nagykovácsiban Nagykovácsi Természet-és Környezetvédő Egyesületet (NATE) 2004 márciusában a Nagykovácsi Természetvédő Egyesületet néhány lelkes helyi lakos alapította, olyanok, akik aktívan is tenni akarnak valamit a körülöttük lévő szép természeti környezet megóvásáért. Az alapítás óta eltelt időben kiderült, hogy bár kis lépésekkel, de lehetséges eredményesen tevékenykedni a környezetünkért, civil módon, hatalom nélkül is. Az Egyesület a kezdetektől kereste a kapcsolatot a hivatalokkal és hatóságokkal is, mindenkor a segítés szándékával. Több területen is sikerült eredményesen együttműködni az Önkormányzattal, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósággal, a Pilisi Parkerdővel. Kirándulások, előadások közös szervezésével jobban megismertük egymást és közelebb hoztuk Nagykovácsi lakóit ezekhez a szervezetekhez. Önerőből és pályázati segítséggel az Egyesület elkezdett egy házi komposztálási programot Nagykovácsiban, amelyet reményeink szerint még tovább tudunk fejleszteni. További terveink között szerepel a kerékpárutak fejlesztése és a szelektív hulladékgyűjtés kiterjesztése. A Nulla Hulladék Hálózathoz tavaly szeptemberben csatlakoztunk, részt vettünk a non-profit menedzsmentről, és a külső-és belső kommunikációról szóló műhelymunkán is, ahol számos, a szervezetünk számára hasznos ismeretet elsajátítottunk. A Hálózat közös 1%-os kampányába is beszálltunk, reményeink szerint szintén sikeresen. Bárdos Zsuzsanna Kecskemétiek az élhetőbb környezetért projekt Zöld Ernyő Mi még egy igazán zsenge, de virulens zöld-hajtás vagyunk… Anyaintézményünk a Kecskeméti Ifjúsági Otthon, a helyi ifjúsági ház, hiszen elsődleges célunk a gyerekekhez, fiatalokhoz való eljutás, de természetesen – mivel az út hozzájuk szüleiken, nagyszüleiken, tanáraikon keresztül vezet – felnőtteket célzó és megszólító előadásokat, tájékoztató kiadványokat is bevetünk. Az elmúlt nyáron kezdtük meg munkánkat és büszkén mondhatjuk, hogy Kecskemét lakosságának nagy része hallott már rólunk. Bár ez sokak számára kevésnek tűnhet, mi mégis elégedettek vagyunk ezzel tekintve, hogy az alapok lefektetése a legsziszifuszibb munka. Legfőbb célunk a közeljövőre az, hogy a kecskemétiek egyáltalán halljanak a fenntarthatóságról, környezettudatosságról, az összefüggéseket meglássák például az ész (és textilszatyor) nélküli vásárlás, tömegcikkekbe fulladó életünk boldogtalansága (egészségtelensége) és a hegyekben álló szemét, illetve a nyomában maradó állati hullák százezrei között. Mivel hasonlóan összetett és nagyszabású program még nem állt a fenntarthatóság szolgálatában, ezért dicsekvés nélkül, pusztán tényszerűen állíthatjuk, hogy meleg fogadtatásra találtunk Az üzenetet többféle megjelenési formában igyekszünk átvinni: belvárosi, fesztivál hangulatú rendezvényeken, óvodai, általános és középiskolai előadásokkal, öko-bio-fenntarthatósági vonatkozású kirándulásokkal és a klubunkkal, mely minden hét péntekén jelentkezik a legkülönfélébb témájú előadással: a hagyományos, népi orvoslás hasznától a húsevés környezeti hatásainak feltárásáig. Az interaktív előadások mellett vetítéseket is szervezünk az Otthon Moziban, mely a hazai art-mozi hálózat tagja és mivel a vizuális kultúra korát éljük, igen hatékony eszköznek bizonyult. A távolabbi jövőre az a tervünk, hogy egy-egy témát mélységeiben megismertessünk és a kecskemétiek életébe bevezessük. Mivel a HuMuSz tíz pontja sűrítve magában foglalja a törekvéseinket, ezért úgy érezzük, méltán lehetünk a térségben „helytartói” és eszközeiket, módszereiket nagy sikerrel vetettük be eddigi munkánk során. Bérces Dóra