Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 15 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

PRONAS állásfoglalás hulladékégető ügyben

  • 2010. február 08.
  • beus

A Szentgotthárd határába tervezett osztrák szemétégető ügye jelenleg a másodfokon döntő osztrák hatóság kezében van. Több száz kifogás, közte a Pro Natura St.Gotthard (PRONAS) Civil Összefogás Egyesületé is érkezett a projekt kapcsán a bécsi Környezetvédelmi Tanácshoz.

 

E testület szakértőket kért fel a kifogások megvizsgálására, melynek eredményét 2009. december 15-én hozták nyilvánosságra. Az eljárásban résztvevők február 9-ig véleményezhetik a dokumentumokat. A PRONAS is postára adta állásfoglalását, bízva abban, hogy a függetlennek mondott Umweltsenat alaposan áttanulmányozza azt, s majd annak ismeretében hozza meg döntését.

Állásfoglalásunk rövid összefoglalója:

PRONAS állásfoglalás az Umweltsenat részére

A Heiligenkreuzba tervezett hulladékégető burgenlandi engedélyezése ellen a bécsi Umweltsenat-nál (Környezetvédelmi Tanács) lehetett fellebbezni, amellyel nagyon sokan éltek. Az Umweltsenat néhány területen újabb szakértőket kért fel, újabb írásos kiegészítéseket rendelt meg. Ezek az anyagok 2009. december 15-én jelentek meg hivatalosan. Az ügyfeleknek 2010. február 9-ig lehetett az ezzel kapcsolatos állásfoglalásokat megküldeni.
A PRONAS élt a lehetőséggel és a részletes állásfoglalását megküldte az Umweltsenat részére.

Az Umweltsenat honlapján lévő anyagok között a beruházó levele is szerepelt, amiben megpróbálja az ellenzőket lejáratni, kifogásaikat szakszerűtlennek, alaptalannak nevezve. Többször hivatkozik az elsőfokú (burgenlandi) eljárásra, és szerinte semmi sem indokolja annak a döntésnek (engedélyezés) a megváltoztatását. A PRONAS cáfolja ezen állításokat és egyben felháborítónak, etikátlannak tartja azt, hogy a beruházó megpróbálja befolyásolni a semleges döntéshozó szervet.

A beruházó kezdeményezi szinte valamennyi ellenző – köztük a PRONAS - kizárását az engedélyezési eljárásból, ügyféli státuszuk megszüntetését. Ez durván sértené az Európai Unió alapelveit, az ESPOO-i egyezményt, de az osztrák hatásvizsgálati törvényt és a demokratikus jogokat is.

A Szentgotthárdi Önkormányzat korábbi kizárása, ügyféli státuszának megvonása miatt az ENSZ UNECE intézmény Aarhusi Egyezmény Jogkövetési Bizottságához fordult panasszal. Amennyiben a bizottság nemzetközi jogsértést állapít meg, az érdemi befolyással lehet az osztrák engedélyezési eljárásra.

A PRONAS változatlanul elfogadhatatlannak tartja, hogy a tájképre gyakorolt hatás megállapítására láthatósági vizsgálatokat Szentgotthárdon mindössze két helyszínen végeztek. A PRONAS már többször felhívta a figyelmet több frekventált helyszínre, de az osztrák hatóságok idáig egyszerűen nem vették figyelembe. Kimondottan szakszerűtlennek tartjuk azt az indoklást, miszerint további láthatósági elemzések sem hoznának más szakértői végkövetkeztetést. Honnan tudják ezt, amikor el sem végzik? Egy ilyen fontos témakörben lehet feltételezésekre hivatkozni?

Az osztrák ipari park épületeit teljesen megtévesztő módon ábrázolták, mintha azok egymástól arányos távolságban, szépen növekvő magassággal, mint egy épületegyüttes, egymással harmonizálva helyezkednének el. A hulladékégető 63 m magas épülete és a 98 m magasra tervezett kéménye mellett nem említik meg, nem ábrázolják a 175 m magasságig látható füstfelhőt.
Az osztrák ipari park előterhelését is tévesen értelmezik, mintha emiatt nem is lenne túl nagy változás a már meglévők miatt. A PRONAS arra hívta fel a figyelmet, már jelenleg is van éppen elég olyan ipari létesítmény az osztrák oldalon, amely erősen szennyezi a levegőt, okádja a füstöt és ebből többet nem kérnek a környék lakói.

A PRONAS számos kifogást emelt a természetvédelmi terület vizsgálati szakvéleményével kapcsolatban is. A szakértő csak néhány itt élő növény- és állatfaj jellemzését vázolta fel, majd mindegyiknél szó szerint az alábbi kifejezéseket használta, szinte már sablonosan: „nem várható imissziók által okozott, életteret változtató hatás”. A PRONAS elutasítja ezen állítást, mert tudomásunk szerint nem történt semmiféle ökológiai vizsgálat arról, hogy a tervezett beruházás hogyan hatna az itteni különleges, Magyarországon ritka és veszélyeztetett populációkra (hangyaboglárkák, narancslepke, lápi tarkalepke, nedűgombák, réti orchideák, stb.), ezért minden részletre, az élőlények tűrőképességét, a térség domborzati és éghajlati viszonyait figyelembe vevő analízisek elvégzését kérjük. Nagyobb figyelmet várunk továbbá az éghajlatváltozással kapcsolatos tendenciákból kiolvasható hatásokra is.

A PRONAS emellett kételyét fogalmazta meg a tervezett hulladékégetőbe történő szemétszállítás körülményeit illetően is. A mai napig nincs információ arról, honnan, mekkora mennyiségben és milyen szállítóeszközzel érkezne a szemét. A beruházónak nincs birtokában a magyar állam területén keresztülhaladó iparvágány használatának hosszú távú garanciája, így azzal a lehetőséggel is kell számolnunk, hogy a beszállítás teljes egészében közúton történne, melynek összes következményét (a finompor-koncentráció, a zajterhelés, stb.) az itt élő élővilágnak és a térség lakosságának kellene elviselnie.

Az állásfoglalás végén a PRONAS hivatkozik arra, hogy változatlanul fennáll a lakossági elutasítás, ezt az elmúlt hónapokban megtartott számos tüntetés, demonstráció is bizonyítja, amelyről fényképes összeállítások is készültek.
A hulladékégető elutasítása egyre magasabb európai fórumokhoz is eljutott, azaz már nem csak Ausztria, Magyarország és Szlovénia ügye, hanem téma az Európai Parlament több szervezeténél és az ENSZ-nél.

Az állásfoglalás során a PRONAS több esetben hivatkozik a korábban beadott - közel száz oldalas - fellebbezésére, amely megállapításait ismételten kéri figyelembe venni.

A hivatalos fellebbezésnél ill. jelen állásfoglalásnál a PRONAS mint ügyfél kissé magára maradt, és a hivatalos osztrák eljárásban szinte egyedül képviseli Magyarországot a beadott dokumentumokkal. Változatlanul szükségesnek tartjuk a határozott kormányzati, diplomáciai lépéseket a hulladékégető megakadályozása érdekében.

Az Umweltsenat végleges döntése 2010 nyarán várható.

Pro Natura St.Gotthard (PRONAS)
2010. 02.04.

 

Forrás: Greenfo / Pronas