Lopakodó lerakók – gyászos végjáték

A 2004-es módosítás egyik fő szorgalmazója Győr akkori polgármester-képviselője volt. Nem véletlenül ő, hiszen a térségi hulladéklerakónak Győr-Sashegyen kiszemelt terület egyébként nem felelt volna meg a törvényi feltételeknek (pár száz méterre lakóépületek vannak, a másik oldalon hétvégi üdülőövezet, a péri repülőtér pedig 13 km-re…). És mivel a lakóházakat, üdülőket nem lehet odébb tolni, és a kifutópálya is röghöz kötött – hát akkor rövidítsünk a védőtávokon. Mit ad Isten, megszavazták.

A környezetvédő szervezetek közös petícióban tiltakoztak – a Hulladék Munkaszövetség pedig az Alkotmánybírósághoz fordult. A taláros testület a 2007. decemberében alkotmányellenesnek nyilvánította az OTrT megváltoztatását**. „Az Alkotmány 18. §-ában megállapított, az egészséges környezethez való jog a Magyar Köztársaságnak azt a kötelezettségét is magában foglalja, hogy az állam a természetvédelem jogszabályokkal egyszer már biztosított szintjét csak akkor csökkentheti, ha ez más alapjog vagy alkotmányos érték érvényesítéséhez elkerülhetetlen.” – szólt a hivatkozás. Szóval megsemmisítette a védőtávolságokat lecsökkentő passzusokat, és fél évet adott az eredeti védelmi szint visszaállítására.

A hulladékos lobbi aztán megint kavart egyet, és az Országgyűlés csak részben tett eleget tett a kötelezésnek. A repülőtér védőövezetével nem tudtak mit tenni: visszaállították a 15 kilométert. Visszakerült az új szabályozásba az 1000 méter is, ámde a következő faramuci megfogalmazásban:  
„…a beépítésre szánt területbe sorolt területen és annak határaitól számított 1000 m-es területen belül, kivéve a jelentős mértékű zavaró hatású iparterületet és a hulladékkezelő, hulladéklerakó különleges területet térségi hulladéklerakó hely nem jelölhető ki.” /29.§ (2) bekezdés k.) pont/
Vagyis az eredeti egyértelmű viszonyítási alap (belterület határa) helyett szakmailag is zavaros fogalmakat épített be, ráadásul annak alkalmazása alól maga teremtett kivételeket. És várhatóan új környezeti problémákat is. A szavakat csócsálva egyre élesebben fogalmazódott meg bennünk a kétely: ezzel a nyakatekert mellékmondat-szövevénnyel tényleg eleget tett a jogalkotó a határozatban foglaltaknak? Eleget tett, letudta avagy újabb jogsértéssel terhelte az ügyet? A homály feloldását a Jövő Nemzedékek Országgyűlési Biztosától (JNOB) kértük.

A JNOB állásfoglalása szerint a módosítást előkészítő minisztérium sajátosan értelmezi az Alkotmánybíróság határozatát. Az új törvényi szabályozás nem állította helyre a korábbi védettségi szintet, sőt a települési önkormányzatnak gyakorlatilag „szabad kezet ad” a lerakó kijelölésénél. Ha ugyanis az önkormányzat a rendezési/szabályozási tervében a belterület egy részét „jelentős mértékű zavaró hatású iparterület, illetve hulladékkezelő, hulladéklerakó különleges terület” funkciójú építési övezetté minősíti, akkor a jövőben ezen a (bel)területen is lehetőség nyílik térségi lerakó kijelölésére. Méghozzá védőtávolság nélkül! Nem szólva arról, hogy a kivételként említett iparterületen is dolgoznak, élnek emberek – hovatovább őket is megilleti az egészséges környezethez való alkotmányos jog. Amelyet nem lehet csak azért tovább korlátozni, mert az ott már egyébként is alacsonyabb szinten biztosított (magyarul, mert azoknak már úgyis mindegy).
A legújabb szabályozással tehát a hulladéklerakás által potenciálisan érintett területek nagysága nőtt – ellentétben a védettségi szinttel, ami viszont csökkent. Méghozzá kellő súlyú alkotmányos indok nélkül. Mondhatnók: ismét csak alkotmánysértő módon.

A fentiek alapján az országgyűlési biztos javasolta az illetékes miniszternek: kezdeményezze az Országgyűlésnél a jelenlegi szabályozás hatályon kívül helyezését és (egy újabb törvénymódosítással) az eredeti védelmi szint helyreállítását.
Lopakodó lerakók… Indul a szomorújáték harmadik felvonása.

* Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény
** 910/B/2004. számú AB határozat

A célirányos képviselői törvénymódosítás után 2004 és 2007 között (az Alkotmánybíróság határozatáig) tehát 500 méter volt a „hivatalos” védőtávolság. Három év bőven elég volt ahhoz, hogy a sashegyi volt bányagödör hatóságilag hulladéklerakóvá nemesüljön, és hozzájuthasson az EU-forrásokhoz. Végül is erre ment ki az egész módosítósdi. Most száznál több belterületi és zártkerti ingatlan kerül védőövezeten belülre, és lesz kénytelen élvezni a regionális hulladékszállítás és -lerakás minden gyönyörét.
Hogy pontosan hány évig, az rejtély. A projektet az EU megkurtította, ráadásul a lerakó kapacitása legalább annyira felülbecsült, mint a lakosság hulladékcsökkentési hajlama. A nagytérségi rendszer júliusban beindul, a hozzá beígért hulladékudvarok és kezelőkapacitás ellenben sehol. A helyzet majd fokozódik, a háttérben pedig – mint ilyenkor szokásos –  lassan, de biztosan nyomul az hulladékégető lobbi: „Fedőnevem pirolízis – én kellek ide a Sashegyre, a világszínvonalú hulladékelbánás!”
Ami biztos: júliusban a lerakót ünnepélyesen és ideiglenesen átadják. Lesz nagy hejehuja, körbevigyor, vállveregetés. A szalagot legalább olyan rutinnal vágják át, mint a lakosságot.

A hulladékgazdálkodástól a fenntarthatóság felé: társadalmi részvétel a környezetpolitikai stratégiáktól a helyi "nulla hulladék" kezdeményezésekig c. pályázati programot támogatta Izland, Liechtenstein és Norvégia,az EGT Finanszírozási Mechanizmuson és a Norvég Finanszírozási Mechanizmuson keresztül.