Szemétháború a Dél-Dunántúlon

  • 2024. december 11.
  • PKata

Nem akarják engedni, hogy nyomott árakkal kivéreztesse hulladékszállító cégeiket a Mol Mohu

 

2023 júliusától – az állammal kötött koncessziós szerződés értelmében 35 éven át – a Mol által alapított Mohu Zrt. a kommunális hulladékkezelés magyarországi integrátora. A Mohu térségi koordinátorokon keresztül tart kapcsolatot a helyi hulladékkezelő cégekkel. Utóbbiak – amelyek a hulladékszállítás és -szelektálás dolgát valójában elvégzik – alaposan meglepődtek, amikor novemberben megkapták a koordinátorok jövő évi árajánlatát, ugyanis az ideinél minimum tíz százalékkal kevesebbet kapnak a munkájukért.

Információink szerint a cégek háromnegyede – fogcsikorgatva ugyan, de – elfogadta az ajánlatot. Igaz, ha nem teszik, a koordinátor más vállalkozást bíz meg a feladattal.

Az nyomott átvételi ár ellen nyíltan szinte csak a dél-dunántúli városok vezetői lázadtak fel, attól tartva, hogy: sok év alatt felépített, korszerűen felszerelt, jól működő, gazdaságilag stabil cégeik tönkremehetnek. Először és leghatározottabban Siófok független polgármestere, Lengyel Róbert szólalt fel az önkormányzat „megzsarolása” ellen. Lengyel november végén a Facebook-oldalán azt a véleményét osztotta meg olvasóival, hogy szándékosan tönkre akarják tenni a Balaton-parti város tulajdonában lévő hulladékkezelőt, a Siokom NKft.-t. A polgármester szerint a cél az, hogy egy „kebelbeli” cégre bízzák a hulladékszállítást, mondván: azok olcsóbban dolgoznak, ám ha megszerzik ezt a piacot (is), akkor később kedvükre emelhetik az árat.

Ezt az „ócska színjátékot” szerette volna megakadályozni Siófok első embere a posztjával, s azt várta, hogy a siófokiak a környező települések a zászlaja alá állnak. „Vagy kiállunk magunkért, vagy megint lehúznak bennünket a WC-n” – figyelmeztette követőit Lengyel Róbert. A siófoki polgármester úgy tudja, számos somogyi településen le akarnak számolni az önkormányzati tulajdonú szemetes cégekkel. Az ügyben véleményt nyilvánított Witzmann Mihály, a térség fideszes parlamenti képviselője is, aki – meglepő módon – Lengyelt erősítette. „A szolgáltatóváltás gondolatával nem értek egyet, nem támogatom!... A térségi hulladékgyűjtési szolgáltatás biztonsága érdekében mindent megteszek, hogy a jelenlegi rendszer fennmaradjon” – írta saját Facebook-oldalán a kormánypárti politikus.

Kíváncsiak voltunk arra, hogy az elmúlt két hétben sikerült-e megegyezni a Siókomnak és a térségi koordinátornak, a Kaposvári Hulladékgazdálkodási Nkft.-vel (KHG). Kerestük a siófoki városházát az ügyben, ott azt válaszolták: „Jelentős fejlemény nem történt a múlt hét óta, várjuk a KHG válaszát”. Próbáltuk beszélni Witzmann Mihállyal is, hogy megkérdezzük: mit tudott tenni a siófoki cégért, ám ő azt üzente, hogy a Facebookon írtaknál többet nem kíván mondani.

Természetes a KHG-t is szerettük volna szóra bírni az ügyben, megtudni tőlük, hogy milyen gazdasági számítások indokolják a nyomott és az inflációs hatásról tudomást nem vevő árajánlatot, s bár a sajtókapcsolatokért felelős munkatárs visszahívást ígért, ez nem történt meg. 

Amúgy Witzmann Mihály a posztjában nemcsak a Siókomot vette védelmébe, hanem a Pelso-Kom Kft.-t is. A lengyeltóti cég 56 település 65 ezer – nyáron 110 ezer – lakójának a hulladékát gyűjti. A kft. ügyvezetője Kiss-Feil Zsuzsanna elmondta, hogy ők azóta elfogadták a KHG ajánlatát, noha a hulladékszállításért 10, a zöldhulladékért pedig 30(!) százalékkal kevesebbet fizet a koordinátor jövőre, mint idén. Vagyis a 80 embert foglalkoztató, 1,2 milliárd árbevételt elérő cég is visszautasíthatatlannak vélte a KHG ajánlatát. Az ügyvezető bízik abban, hogy a Pelso-Kom képes lesz nullás eredményt produkálni jövőre, ám félő, hogy ehhez fel kell éljék pénzügyi tartalékaikat.

 
A teljes cikk a nepszava.hu-n olvasható