Közel 400 résztvevővel zajlott idén a Zöld Országos Találkozó

  • 2024. június 26.
  • Peti

Május 24-26 között Nagykovácsiban, a Teleki-Tisza-kastély impozáns épülete és parkja látta vendégül a 33. Zöld Civil Országos Találkozót. A találkozó megszervezését és lebonyolítását ez alkalommal a Humusz Szövetség végezte, munkatársai és lelkes önkéntesei bevonásával.

A találkozóra az ország minden pontjáról érkeztek résztvevők: környezet- és természetvédelemmel foglalkozó civil szakemberek, családok és érdeklődők. 40 különböző zöld civil szervezet képviseltette magát. Az idei találkozó különlegessége volt, hogy sokan érkeztek vállalati partnerként (mintegy 20 különböző cég képviseletében), hogy párbeszéddel, közös gondolkozással erősödjön a szektorok közötti együttműködés.

 

A Zöld Civil Együttműködés több évtizedes múltja alatt az Országos Találkozók (OT-k) hagyományosan a közös ügyek megtárgyalásáról és a hálózat, közösség erősítéséről szól. Ez idén is cél volt, ezért a szakmai programok mellett volt lehetőség közösen bulizni, hulladékmentes módon italozni (betétdíjas sörök és borok, valamint szörpök, szikvíz és házi limonádé is volt a közösségi adománybüfé kínálatában, nem is beszélve az egyéb finomságokról!), társasjátékozni, közösségi színházban részt venni. Szombat este fellépett Litkai Gergely és Szabó Balázs Máté standup duója a „Csak így tovább” előadásával, ami alaposan kikezdte a résztvevők rekeszizmait és könnycsatornáit. A zöld civil közösség számára nagyon is ismerős, húsbavágó témákat humorral feldolgozva enyhíthettünk saját szorongásainkon. A nagy nevetések után a táncoslábú közönség a Flїrt zenekar fergeteges koncertjén és a hajnalig tartó bulin élvezhette a jó társaságot.

A teljes rendezvény ételkínálata növényi alapú volt. A reggelikben a Nagykovácsi Természetvédők Egyesületének (NATE) tagjai voltak a szervezők segítségére házi zöldségkrémekkel és lekvárokkal. Az ebédeket és vacsorákat pedig a KÖZÖS (Átalakuló Wekerle) csodálatos tálalásában élvezhették a résztvevők. Különösen népszerű fogásnak bizonyult az uborkaleves és a zöldségragu is.  

Az idei találkozó szakmai témái közül kiemelkedett a péntek délelőtti városi éghajlatvédelmi témájú program, melynek keretében a KlímaSztár díjjal kitüntetett települések mutatták be megvalósult „égigérő zöld” projektjeiket. A program koordinátora az Éghajlatvédelmi Szövetség. Rövid előadással mutatkozott be Vác, Újpest, Kecskemét, Barnag, Debrecen. A program részletei és az előadások elérhetők ezen a linken

esg kerekasztal OT 2024

Fontos téma volt továbbá, hogy az új ESG szabályozás mentén mire készülnek a vállalatok, és vajon hogyan válhatnak számukra stratégiai partnerré a civil szervezetek. A zöld átállás olyan közös ügy, amelyben a vállalatoknak (legyen az kkv vagy nagy lábnyomú multi) mindenképp támaszkodni érdemes a civil szervezetek évtizedes szakértelmére. Az eddigi tapasztalatokról és a várható trendekről egy szakértői kerekasztal-beszélgetés által kaphatott átfogó képet a hallgatóság, majd saját kérdéseiket és az együttműködéskere vonatkozó ötleteket World Café módszerrel dolgoztuk fel. Itt 15 asztal körül beszélgethettek a résztvevők egy-egy témát alaposan körüljárva, trénerek közreműködésével. A felmerült ötletek sűrített tanulságait színes kirakódarabokkal szimbolikus módon illesztettük egy nagy képpé. A hétvége során ezek az ötletek bárki számára megtekinthetők voltak.

Szombaton ragyogó napsütéssel, jógával és testet felfrissítő csikung gyakorlatokkal, valamint arcmasszázzsal vette kezdetét az izgalmas és változatos program. Minden szakmai szekció több szervezet együttműködésében valósult meg. Volt szó a közösségi költségvetés önkormányzati tapasztalatairól, természetvédelmi aktualitásokról, a növényi alapú étkezés népszerűsítéséről, környezeti nevelésről, teremtésvédelemről és még sok másról is. A szakmai programokat kapacitásfejlesztő workshopok színesítették, amik igencsak népszerűnek bizonyultak – például kiégésprevenciós beszélgetés, részvételi séta, klímaszimulációs játék, szervezeti önreflexiós workshop, hogy csak néhányat felvillantsunk. 

szekcio OT 2024

A szombat délutáni Zöld Forgatag programra 27 szervezet települt ki sátorral, szemléletformáló játékkal és a tevékenységeiket népszerűsítő standdal. Az időjárás megtréfált mindannyiunkat egy hirtelen lezúduló jégesővel, így kevesebb látogató érkezett, viszont aki ott volt, nagyon jól érezte magát ennek ellenére. Akadtak, akik mindeközben észre sem vették az esőt, mert a kastély Báltermében épp az élő könyvtár programon vettek részt elmélyült személyes beszélgetéseken.

Vasárnap ünnepélyes keretek között átadták az idei Zöld Civil Díjakat azok számára, akik munkájukkal sokat tettek a környezetvédelem és a civil együttműködés ügyéért. A díjazottak részletes méltatása itt olvasható

Az Országos Találkozó fakultatív, választható programokkal zárult: kirándulás a Nagy-Szénásra, közösségikert-bemutató séta, kertfestő program és Klímafreskó Játék is volt, a résztvevők visszajelszédei alapján megérte a fárasztó két nap után még a vasárnap délutánra is átcsúszó programokon maradni, mert sok új élménnyel gazdagodtak. 

A három nap alatt nyüzsgő élettel telt meg a helyszín, összesen közel 400-an voltunk. Sokan most először vettek részt Országos Találkozón, így nem csak régi ismerősökkel, hanem új barátokkal is bővül a zöld civilek hálózata. Több mint 60-an képviselték a 30 év alatti korosztályt is. A visszajelzések során a legtöbben a programok színességét és a helyszín szépségét emelték ki. Plusz öröm a Humusz számára, hogy a rendezvény alatt a nagy létszám ellenére összesen csupán 3 kg kommunális hulladék keletkezett a 3 nap alatt.

kastély OT 2024

Köszönet illeti a rendezvény létrejöttében közreműködő barátaink és szervezetek (önkétesek, társszervezők, Koordinációs Tanács tagjai, korábbi szervezők) áldozatos munkáját. Köszönjük a támogatók anyagi segítségét. A rendezvény hivatalos képei közül itt böngészhetsz.

Hálatelt szívvel búcsúzik a Humusz csapata, és kíváncsian várjuk, hogy ki veszi át a szervezői stafétát.