Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 1 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egymillió, kidobásra ítélt ételcsomagot mentett meg a Munch applikációja

  • 2023. szeptember 25.
  • kovacseszter

A Munch ételmentő applikációjával már több mint egymillió kidobásra ítélt élelmiszercsomagot mentettek meg Magyarországon, ezzel a felhasználók mintegy egymilliárd forint megtakarítást értek el.

A Munch Europe Szolgáltató Kft. közleményében felidézték, hogy Európában évente 60 millió tonna, Magyarországon egy emberre vetítve 66 kilogramm élelmiszer-hulladék keletkezik. Ennek nagy részét a lejárt, helytelen tárolás miatt megromlott élelmiszer teszi ki.

A vállalkozást négy egyetemista alapította 2020 nyarán azzal a céllal, hogy fellépjenek az ételpazarlás ellen és növeljék a cégek és fogyasztók fenntarthatóság iránti elkötelezettséget. A felhasználók az applikáción keresztül lakhelyükhöz közel eső üzlet- és vendéglátó-egységekből, valamint pékségekből és szállodákból vásárolhatnak ételcsomagokat az eredeti árhoz képest 40-70 százalékos kedvezménnyel.

A cég közölte, hogy legnagyobb partnerei között szerepel a Spar, az Interspar, a Penny, valamint a Coop egyes egységei, de megállapodásuk van a Lipóti pékséggel, a Café Frei és a Starbucks kávézóláncokkal is. Magyarországon a cég Budapest mellett 190 településen van jelen, és országosan 2000 partnerrel áll kapcsolatban. Terveik között szerepel, hogy minél több nagy élelmiszerláncot sikerüljön megnyerniük.

A szolgáltatás Magyarország mellett március óta Szlovákiában is elérhető. Csehországban a Munch vezető élelmiszerpazarlás ellen küzdő céggé vált, miután a helyi piacon működő szektortárs Nesnezeno 2022 végén beolvadt a magyar társaságba.

A két külföldi piacon a magyar startup cég mintegy félezer partnerrel rendelkezik, az applikációjukat pedig félmillióan töltötték le. A társaság további külföldi terjeszkedést tervez, a célországok között van Szlovénia, Horvátország, Szerbia, Románia, Görögország és Bulgária. A terjeszkedés finanszírozására jelenleg egy újabb befektetési körön dolgoznak. Legutóbb 2022 szeptemberében vontak be magvető tőkét a cégbe; a régióban nagy növekedési lehetőséggel kecsegető, technológiai startupokba fektető Fielder Capital volt az egyik befektető.

A nyilvánosan elérhető céginformációk szerint a Munch árbevétele tavaly 56 millió forintra nőtt a 2021-es 23,7 millió forint után, az adózás utáni vesztesége 28,9 millió forintról 126 millió forintra emelkedett. A cég közlése szerint az idei évre további árbevétel-növekedéssel számolnak, miután a jelenlegi gazdasági környezetben az emberek még jobban odafigyelnek a termékek árára.

Forrás: greendex.hu