Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 2 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Pályázati felhívás iskoláknak

  • 2023. január 25.
  • Peti

A pályázat kiírói elkötelezettek a klímaváltozás elleni küzdelemben. A fenntartható jövőért végzett több évtizedes munkájukban kiemelt partnerként tekintenek a pedagógusokra, környezeti nevelőkre, a jelenkori diákokra valamint az őket nevelő családokra és oktatási intézményekre. Olyan megoldások felé szeretnék terelni a társadalmat, melyek a közös tudásszerzés, hálózatos gondolkozás, reziliencia, cselekvésbe ágyazott tanulás segítségével példát közvetítenek a gyorsan változó társadalmi környezet számára. Szeretnénk elérni, hogy a fenntarthatóság a mindennapokat átszövő, motiváló, vonzó és valódi életformává váljon, aminek előmozdítói lehetnek az iskolai közösségek.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 

Alap- és középfokú oktatási intézmények részére komplex környezeti nevelési program megvalósítására

 

A pályázat kiírója: Humusz Szövetség és Gammapolisz Nonprofit Kft.

Megpályázható összeg: A pályázati keretösszeg 6.000.000 Ft, a három legjobb pályázat kerül kiválasztásra, az egy pályázó által elnyerhető összeg maximum 2.000.000 Ft/intézmény.

 

A pályázat célja: Komplex környezeti nevelési program megvalósítása a 2023/2024-es tanév során

 

Pályázók köre: Olyan magyarországi oktatási intézmények, melyek rendelkeznek saját alapítvánnyal/egyesülettel.

 

A program elemei 

 

Kötelező elemek

Ingyenes 2 napos környezetvédelmi oktatás a program megvalósításában közreműködő és egyéb érdeklődő pedagógusok és pedagógiai munkát segítő személyek részére, mely a pályázat kiírójának „Ökohírnök” képzésére épül. 

A képzés célja: a globális környezeti összefüggések ismerete, a diákok felé hatékony közvetítés, a problémára adható válaszokat cselekvésbe ágyazva átadni, egyszerű és hatékony, közösségi alapú megoldások szorgalmazása. A megpályázott program elemeinek részletes kidolgozása (akciótervek készítése) mentorok közreműködésével.

A pályázó tantestület vállalja, hogy pozitív elbírálás esetén a két teljes napot lefedő képzésen 2023. augusztus-szeptember során, az előre egyeztetett hétvégén részt vesz (minimum 15 fő/intézmény vagy a tantestület minimum 70%-a), illetve a szervezésben közreműködik.

 

Opcionális elemek (a lenti felsorolás csak indikáció, a lista bővíthető):

- Iskolán belüli környezetvédelmi programok megvalósítása, pl.

  • hulladékcsökkentés, hulladékhasznosítás fejlesztése
  • iskolakert megvalósítása, fejlesztése
  • környezetvédelmi programhét megvalósítása
  • előadások, szakkörök
  • Kiállítások/szemléltetések
  • egyéb ökológiai szemléletformáló iskolai programok

- Iskolán kívüli környezetvédelmi programok megvalósítása

  • természetjárások, környezeti érzékenyítő programok
  • üzemlátogatások (pl. élelmiszer-termelő és -feldolgozó üzemek, hulladékégetők / lerakók/ szelektívhulladék-feldolgozók)
  • egyéb ökológiai szemléletformáló iskolán kívüli programok

- Ökológiai szemléletformálás beépítése az iskolai tananyagba, lehetőségek szerint

 

közösségi adományozás

 

A pályázat benyújtásának módja

Kérjük, hogy a pályázati dokumentumot az alábbi szempontok figyelembevételével állítsák össze. 

1) Bevezetés: Mutassa be röviden az intézményt, eddigi legfontosabb fenntarthatósági törekvéseit (ha voltak) és a jelenlegi pályázat célkitűzését, hosszabb távú (2-3 éves) vízióját. A bevezetésben kérjük, ne részletezzen olyan információkat, amik az iskola honlapján találhatók, e helyett linkelje a weboldalt. Kérjük, hogy a bevezetésben nevezzen meg kapcsolattartót az intézmény részéről, e-mailes és telefonos elérhetőséggel együtt. Maximum 2000 karakter (szóközökkel)

2) Bemutatkozás: A programok megvalósításában közreműködő pedagógusok/munkaközösség tagjainak bemutatása, különös tekintettel környezetvédelmi/fenntarthatósági tevékenységükre. A program megvalósításba még bevonható személyek, pedagógiai munkát segítők, diákok, szülők részvételének bemutatása. 3000-3500 karakter (szóközökkel)

3) Projekt terv: Részletes munkaprogram összeállítása a felsorolt, opcionálisan bővíthető programelemek figyelembevételével, előzetes költségkalkulációval. A leírásban térjen ki arra, hogy milyen programelemeket, eseményeket, akciókat kívánnak megvalósítani és milyen ütemezésben. Ezeket röviden indokolja is! Maximum 4000 karakter (szóközökkel)

4) Költségterv: Az 1. számú mellékletben található excel táblázat LETÖLTÉSÉVEL, majd kitöltésével mutassa be a projekt előzetes költségtervét. Előzetes költségkalkulációnál figyelembe vehető költségelemek: 

- Anyag- és anyagjellegű költségek (igénybe vett szolgáltatások),

- Személyi jellegű költségek, a programokban résztvevő pedagógusok ráfordított munkaideje (szervezés/koordinálás, program lebonyolítás stb.) munkaórában megadva 4000 Ft/óra bérköltséggel (+ járulékok) számolva.

Megjegyzés: A pályázat beadásakor csak a tervezett értékek oszlopot kell kitölteni az. „x.program” (zöld) munkalapokon, az „Összegzés” (piros színű munkalap) automatikusan számítódik.

 

A pályázati dokumentumokat elektronikus formátumban, az intézményvezető által aláírva kell elküldeni az alábbi e-mail címre:

[email protected] (Merza Péter oktatási programvezető – Humusz Szövetség)

A pályázat tartalmával kapcsolatos kérdéseket 2023. március 9-ig írásban kérjük elküldeni a fenti e-mail címre. Telefonon hétköznap 9.00-17.00 óra között állunk rendelkezésre: +361-445-0168

 

Benyújtási határidő: 2023. március 31. 

Örömmel fogadjuk azon intézmények frissített pályázatait, akik korábban már indultak ezen a pályázaton, de nem nyertek.

 

A pályázatok elbírálása

A pályázat kiírója a benyújtott pályázatokat 2023. április 30-ig bírálja el az alábbi főbb szempontok mérlegelésével: 

•pályázatok színvonala, programok eredetisége és sokszínűsége,

•pedagógusok/diákok/szülők minél nagyobb mértékű bevonása a programokba,

•egymásra épülő tevékenységek megvalósítása,

•a tervezett megvalósítás költséghatékonysága.

A kiválasztási folyamat során indokolt esetben online interjúra is sor kerülhet. 

 

A pályázati összeg rendelkezésre bocsátása:

Sikeres pályázat esetén a pályázati összeg 2 részletben kerül folyósításra.

A pályázat kiírója az első részletet - amely az elnyert összeg 50%-a – a 2 napos képzés sikeres lebonyolítását követően, legkésőbb 2023. szeptember 30-ig átutalja az intézmény alapítványi számlájára. A második részlet kifizetése 2023. december 15-ig történik meg, amennyiben az intézmény megfelel a pályázati kiíró által támasztott minimumfeltételeknek.

 

Minimumfeltételek: 

• Sikeres pályázatot követően az induló tantestületi képzést le kell bonyolítani 2023. augusztus 15. - szeptember 30. között, előre egyeztetett hétvégi napokon. Az elvégzett képzést követően, annak szemléletével, tartalmával és módszertani gyakorlatával felvértezve a korábban beadott és elfogadott pályázati anyag továbbfejleszthető.

2023. nov. 30-ig az intézménynek legalább 2 pályázati programelemet meg kell valósítania, illetve ennek megvalósulásáról egy rövid beszámolót kell készítenie (beleértve a megvalósított programok költségelszámolását is). A programok megvalósulását a pályázat kiírója ellenőrizheti. Amennyiben a pályázat kiírója szerint a programelemek nem az elvárt színvonalon kerülnek megvalósításra, úgy a pályázat kiírójának joga van elállni a pályázati összeg 2. részének folyósításától.

• A pályázónak legkésőbb 2024. jún. 30-ig egy részletes jelentést kell készíteni a megvalósított programokról, amelynek többek között tartalmaznia kell:

- A megvalósított programpontok rövid leírását, fényképekkel kiegészítve, kiemelve az esetleges tartalmi eltéréseket a pályázati dokumentációban szereplő tervezettől.

- A megvalósított programokon résztvevő pedagógusok és diákok számát, jegyzőkönyvvel igazolva.

- A megvalósított programok tényleges költségeit, összehasonlítva a pályázati dokumentációban szereplő előzetes kalkulációval.

 - Az intézmény honlapjára egy nyilvános beszámolót kérünk feltölteni, melynek formája szabadon választott (pl: cikk, interjú, videó stb). Ez a nyilvános beszámoló a diákok bevonásával készüljön, vagy tükrözze (mutassa meg) a projektben való aktív részvételüket.

 

Egyéb feltételek:

Amennyiben a külső környezeti feltételek (pl. járványügyi szabályok miatt elrendelt iskolabezárás) illetve egyéb vis major esemény miatt a programok gyakorlati megvalósítása meghiúsul, a pályázat kiírója a pályázati források folyósítását határozatlan ideig szüneteltetheti.

 


 

gyik

Gyakran Ismételt Kérdések

 

Hol valósul meg a képzés? Élő vagy online-e a képzés?

A két napos pedagógus képzés tehnikai kereteit a nyertes iskolák kapcsolattartóival egyeztetjük. Ak épzés helyszínéül az iskolát javasoljuk (kivétel azon fővárosi iskolák, akiknek elérhető közelségbe esik a Humusz Ház (XI.kerület)) A képzés tehát élőben valósul meg, az iskolai helyszínre a három fős tréneri csapat utazik. 

 

Bevonhatók-e a képzésbe pl: szülők, nevelést segítő munkatársak?

Igen. Eddigi tapasztalatiank szerint a projekt hatékonyságát és hosszú távú fenntarthatóságát segíti, ha a "öko munkacsoport" kiegészülhet olyan személyekkel, akik segítik a projekt megvalósulását akár szülőként, akár nevelést segítő munkatársként.

 

Hány fő vegyen részt a képzésen?

Egy képzésen az ideális létszám 15-25 fő. A nagy létszámú tantestülettel bíró iskoláktól elvárjuk, hogy legalább 15-18 fő vegyen részt végig a két napos képzésen. A kisebb tantestületek (20 fő körüli összlétszám) részéről kérjük, hogy a tantestület 70%-a vegyen részt végig a két napos képzésen.

 

Szeretném kollégáimat meggyőzni, hogy vegyenek részt a képzésen. Hol találthatok további információt a képzés céljáról, tematikájáról? 

A képzés a Humusz korábbi "Öko Hírnök" képzésén alapul. Erről itt írunk részleteket: https://humusz.hu/oktatas/pedagogusok#okohirnok

Elkötelezettek vagyunk arra, hogy a nyertes iskolák számára a saját helyzetükre és igényeikre szabjuk a képzést.

 

Képzés költségeit kell-e kalkulálni a pályázat mellékleteként benyújtandó költégvetési tervben?

A képzés költégeit (pl: trénerek utazása, eszközigény, kellékek szállítása) a pályáztató vállalja. Egyedül az étkezés megoldásában kérjük a nyertes iskola rugalmas és segítőkész megoldását. Itt is a költséghatékonyságra törekszünk, nem várjuk el, hogy a pályázatba beépítsék költségként.

 

Pályázatnak vannak-e formai követelményei?

Csak a kiírásban részletezett elvárárokat támasztjuk a pályázók felé. A dokumentum formátumára nincs megkötésünk.

 

Pályázhat-e olyan iskola, akinek saját alapítványa nincsen?

Elnyert pályázati támogatást csak egyesület vagy alapítvány számára tudjuk folyosítani. Javasoljuk, hogy együttműködő alapítvány legyen minden pályázó intézmény mögött.  

 

Nem tudom a drive mappában szerkeszteni az 1. sz. melléklet nevű táblázatot. Mit tegyek?

A költségvetési táblázatot kérjük, hogy töltse le (a fájl nevére jobb gombbal kattintva, a legördülő opciók közül a Letöltést választva) saját gépén dolgozzon a táblázatban, majd ha kész, csatolja a pályázati anyaghoz. Ne felejtse el aláíratni az intézményvezetővel és úgy beszkennelve csatolni a benyújtáskor.