Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 2 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

MOHU néven működik majd a Mol által alapított új hulladékgazdálkodási cég

  • 2023. január 15.
  • névtelen (nem ellenőrzött)

MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. lesz a neve a hulladékgazdálkodási koncesszióért felelős cégnek, a Mol 35 évre nyerte el az évi 4-5 millió tonna hulladék kezelésére vonatkozó magyarországi hulladékkoncessziót.

A Mol szerdán arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a koncesszió nyári bejelentése óta meghirdették az intézményi alvállalkozói pályázatot, amelyben azokat a partnereket keresik, amelyekkel együtt tudnak dolgozni a koncesszió megvalósításán. A felhívásra több száz pályázat érkezett.

Lefolytatták a 2024. január 1-vel induló országos kötelező visszaváltási rendszerhez szükséges visszaváltó automaták beszerzési eljárását.

A Mol a visszaváltási rendszerben kulcsszereplő italpalackozók és kiskereskedelmi egységek érdekképviseleti szövetségéivel együttműködésben készül a rendszer bevezetésére és a visszaváltó automaták 2023-ban induló telepítésére.

A vállalat jelezte azt is, hogy megkezdték a tárgyalásokat a hulladékkezelő gazdasági létesítmények üzemeltetőivel és tulajdonosaival a szükséges kapacitások lekötéséről.

A MOHU székhelye Budapesten, a Galvani utcában lesz, és a tervek szerint a jövőben több száz alkalmazottat foglalkoztat majd. A társaság élén Pethő Zsolt vezérigazgató áll, aki 1998 óta a Mol-csoportnál dolgozik. Korábban a Mol Petrolkémia jogelőd, a TVK Nyrt. vezérigazgatója volt, később pedig a Molon belül a kereskedelem és optimalizálás divízió igazgatói pozícióját töltötte be.

A közleményben Világi Oszkár, a Mol-csoport vezérigazgató-helyettese kifejtette: a cél a versenyképes, fenntartható, transzparens hulladékgazdálkodás, amely elsősorban alapanyagként tekint a hulladékra.

A tevékenység illeszkedik a Mol stratégiájába, amelyben azt tűzte ki célul, hogy a régió körforgásos gazdaságának vezető szereplője lesz – hangsúlyozta a vállalat.

A Mol egyebek mellett azt vállalta, hogy következő 10 évben mintegy 185 milliárd forint értékben hajt végre beruházásokat, és öt év alatt felépít egy új, évente minimum 100 000 tonna települési szilárd hulladék energetikai hasznosítására alkalmas létesítményt.

Vállalták azt is, hogy 2040-ig a hazai települési hulladék jelenlegi, 32 százalékos újrahasznosítási aránya eléri a 65 százalékot, a hulladéklerakókba kerülő hulladék arányát pedig 10 százalékra csökkentik a jelenlegi 50 százalékról.

A Mol jelenleg is évi 100-120 ezer tonna saját hulladék sorsáról gondoskodik, az újonnan létrehozott MOHU azonban évente már mintegy 5 millió tonna lakossági és intézményi, vállalati, vegyes és elkülönített hulladék begyűjtésének és kezelésének megszervezésért fog felelni – közölték.

mti

forrás: dontwasteit.hu