Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 3 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Több mint 70 tonna elektronikai hulladékot szedtek össze Észak-Hevesben

  • 2021. december 16.
  • névtelen (nem ellenőrzött)

Elsőként indított teljes körű, átfogó kezdeményezést a lakossági elektronikai hulladékok begyűjtésére a PEVIK Nonprofit Kft. Heves megye északi részén.

A szeptemberben induló akció két hónapig tartott, Parádsasvártól Pétervásárán át Nagyvisnyóig a térség harminc települése vett benne részt és hatalmas sikerrel zárult – tudatta Eged István Renátó, a cég ügyvezető igazgatója.

Több mint 76 tonnányi elektronikai hulladékot gyűjtöttek össze a PEVIK székhelyén és az önkormányzatok által kijelölt területeken.

– Társaságunk körülbelül harmincháromezer lakost, tizenegyezer háztartást kiszolgáló területén ez jelentős mennyiség. Egy teljes évben üveghulladékból és lomhulladékból is körülbelül ennyit gyűjtünk be külön-külön. Ezzel az egyetlen akcióval önmagában tudtuk számottevően javítani az elkülönítetten, újrahasznosításra alkalmasan gyűjtött hulladékok arányát. A tavalyi adatokból kiindulva ez az érték majdnem egy százalékponttal nőtt csak az elektronikai hulladék gyűjtésének köszönhetően – részletezte.

Ezzel párhuzamosan csökkent a kommunális hulladék aránya is. Erre nagy szükség is van, hiszen a cég által elszállított hulladék nagyjából kilencven százalékát helyezték ki vegyesen, a kommunális gyűjtőedényekbe kihelyezve, az országos átlag viszont 75 százalék körül alakul.

– A mostanihoz hasonló kezdeményezésekkel fontos lépéseket teszünk, hogy a térség utolérje a hulladékgyűjtés országos színvonalát, és hogy hazánk teljesítse az európai uniós célszámokat. A gyűjtés során főként televíziókat, számítógépeket, monitorokat, nyomtatókat, valamint konyhai gépeket, például mikrohullámú sütőket és hűtőket adtak le – tette hozzá.

Mint mondta, minden önkormányzat vállalta, hogy a hulladékot helyben gyűjti, tárolja és őrzi az elszállítás napjáig. Ezzel egy évek óta fennálló igényt teljesíthettek, számos polgármester jelezte ugyanis korábban, hogy szükség lenne egy ilyen akció megszervezésére.

– Mindenhonnan pozitív visszajelzést kaptunk, sőt, több helyről érdeklődtek, lesz-e még hasonló kezdeményezés, mert maradt még elektronikai hulladék. A sikerre való tekintettel társaságunk mindent meg fog tenni, hogy jövő ősszel is megvalósuljon egy ilyen gyűjtés.

A legtöbb elektronikai hulladékot termelő településeken négy-hat tonnányi mennyiség gyűlt össze, például Balatonban, Istenmezején, Mikófalván, Recsken és Váraszón. A legjobb eredményt Pétervására érte el, kiemelkedően magas, 8,5 tonnás értékkel – részletezte. Kiemelte, hogy a begyűjtött elektronikai hulladékokat európai szinten is modernnek számító technológiákkal dolgozzák fel. A műanyagborításokat is elkülönítik, a fémekhez hasonlóan ezeket mind továbbadják újrahasznosításra. A gyűjtés során tehát nem csupán a lakosság padlásain és pincéiben szabadítottak fel helyet, a környezet nyersanyagait is óvják.

 

forrás: heol.hu