Meddig tarthat az 5 eurós pólók kora?
A ruházati cikkek mindig is kézzel készített termékek voltak: így van ez emberemlékezet óta, sőt, ez még napjainkra sem változott meg. Bár a ruhák alapanyagát, a különböző természetes és mesterséges szöveteket már gépek készítik, a ruhaneműk varrása és összeállítása a varrógépek mellett görnyedő emberre marad.
A 20. század közepétől az USA-ban növekedésnek indultak a bérek, javult az életszínvonal, és bővülni kezdett a középosztály. Ez magával hozta a ruhák gyakoribb vásárlására való igényt is, erős keresletet támasztva a ruhaipar felé. Így a divat világa elindult azon az úton, ami a ma ismert fast fashion koncepcióhoz vezetett: a forgalmazók reklámköltései az egekbe szöktek, a gyártók egyre gyakrabban álltak elő új kollekciókkal, ami által folyamatos nyomást gyakoroltak a vásárlókra. Minden felgyorsult.
Ezzel egyidőben a ruhák anyaga is drasztikus változáson esett át. A megugró kereslet növekedéssel nem tudott lépést tartani a természetes eredetű szövetek alapanyagának termesztése, így megjelentek a szintetikus anyagok (a legismertebb a poliészter). Olcsóbbá vált a termelés, amiből kifolyólag az erősödő árverseny által kikényszerített árcsökkentés nem volt annyira fájdalmas a szereplőknek.
Míg 1965-ben az USA-ban eladott ruhaneműk 95%-át belföldön gyártották, addigra ma ez az arány már szinte elhanyagolható. Ezen persze nem lepődik meg senki, hiszen a globalizáció térnyerésével számos iparágban láthattuk, hogy a vállalatok az ellátási láncok mentén úgy végzik a költségoptimalizációt, hogy bizonyos tevékenységeket az alacsonyabb munkaerő-költségű országokba telepítenek. Míg 1996-ban az USA-ban a textilipar 624 ezer embernek adott munkát, ma már csak 120 ezer embernek.
Ahogy az amerikai ruhapiacot egyre nagyobb arányban látták el a kínai üzemek, úgy csökkent a ruhaneműk ára. Emellett pedig a technológiai fejlődés, és a mesterséges szövetek megjelenése is elkezdte leszorítani az árakat. Ma már globálisan, a szövetek 40%-a poliészter alapú.
A fast fashion koncepció megjelenésével a ruházati üzletláncok új stratégiája az lett, hogy nem csak évszakonként, hanem körülbelül 2-3 hetente mutatták be az üzletekben az újabb és újabb kollekciókat. Mindezek következményeként óriási túlfogyasztás alakult ki a szektorban. Drasztikusan nőtt a volumen az árak csökkenésével párhuzamosan, és a gyorsan változó kínálathoz szokott fogyasztó egyre gyakrabban kezdte cserélgetni a gardróbja tartalmát (a romló minőség miatt is). Amit persze könnyebben meg is tehetett, hiszen lementek az árak. A McKinsey kutatása szerint egy átlagos amerikai fogyasztó 60%-kal több ruhát vett 2014-ben, mint 2000-ben, és a használati idő a felére csökkent, ezáltal a szektor rengeteg hulladékot is generál.
De vajon meddig tartható fenn mindez? A teljes cikk az index.hu oldalon olvasható
