Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 7 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nyakunkon a szemétválság

  • 2017. október 27.
  • sklania

Nem túl szép látvány, de próbáljuk meg elképzelni, ahogyan a rengeteg hulladék áramlik a világban! Ha ez megvan, akkor képzeljünk el egy hatalmas dugót, ami eldugítja a hulladék áramlását – nos, éppen ez történik. A következmények felmérhetetlenek.

 A dugót nem más, mint Kína tolja a hulladék elé, miután az ország három hónappal ezelőtt 24 különböző osztályú szemét behozatalát tiltotta be „Nemzeti kard” című, a külföldi hulladék behozatalát korlátozó kampánya részeként. 

Ez komoly problémát jelenthet pillanatokon belül az egész világon, hiszen Kína eddig sok millió tonna szemetet importált folyamatosan a szemétújrafeldolgozó-iparág számára. Például csak tavaly 7,3 millió tonna műanyagot és 27 millió tonna papírszemetet Európából, Japánból és az USA-ból. 

„A hulladék exportálása több, mint 155 000 közvetlen munkahelyet és 76 000 dolláros átlagfizetést generál, ami 3 milliárdos költségvetési bevételt jelent szövetségi, állami és helyi szinteken. A kínai tiltás katasztrofális következményekkel jár az újrahasznosítóipar számára” – mondta Robin Wiener, a hulladékhasznosítási iparágak amerikai központú intézetének elnöke.

A tiltás hatásai már most szemmel láthatók: Hongkong kikötőiben naponta 2500 tonna papírszemét áll hegyekben. 

Könnyű megoldás 

Kína szempontjából a történet a légszennyezésről szól. „Azt látjuk, hogy az újrahasznosítható szemét közé nagyon sok hasznosíthatatlanul koszos, vagy éppen veszélyes hulladékot kevernek. Ez nagyon erősen szennyezi a környezetet Kínában” – olvasható a Kereskedelmi Világszervezetnek írt indoklásukban. 

Közben nyugaton úgy gondolnak Kínára, mint egy könnyen elérhető, olcsó szemeteskukára. Akár a szabályokat megszegve is kihasználják a lehetőséget. 

„Évekig az volt a legegyszerűbb megoldás, hogy a szemetet konténerbe tettük és elküldtük a tengerentúlra, ahol a munkaerő olcsó és kézzel is van kapacitás a válogatásra” – ismerte el Mix Baxter, az újrahasznosítással foglalkozó RPC csoport vezetője. 

Új lehetőségek 

Hát ennek most úgy tűnik, vége és új lehetőségeket kell keresni. A szemét egy részének újrahasznosítása export nélkül is gazdaságos, új technológiák váltak elérhetővé, például szennyezett hulladékból is tudnak már üzemanyagot előállítani. 

De az is biztos, hogy magát a teljes ellátási láncot kell újragondolni annak érdekében, hogy kevesebb szemét keletkezzen. 

  

forrás:

http://zoldhullam.blog.hu/2017/10/27/nyakunkon_a_szemetvalsag